Kultúra

Kiegészítő díjázásra jogosultak januártól a zenészek

Kiegészítő díjázásra jogosultak januártól a zenészek

2016. január 12., kedd
Kiegészítő díjázásra jogosultak januártól a zenészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek, mivel januártól 50-ről 70 évre nő a felvételek védelmi ideje.

A jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek, így olyan előadóművészek lehetnek érintettek, mint

Aradszky László

, a Bergendy együttes,

Harangozó Teri

, az Illés együttes,

Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter

vagy

Melis György

- olvasható az EJI keddi közleményében. A kiegészítő díjazásban most azok részesülnek, akiknek 1963-ban vagy 1964-ben készített hangfelvételét kiadójuk tavaly értékesítette, ha a felvétel elkészítéséért a zenész csak egyszeri díjazást kapott, jellemzően annak készítésekor. Olyan generációkon átívelő slágerek tavalyi forgalmazása után merül fel ez a jogdíj, mint például Szécsi Pál Én édes Katinkám, Koncz Zsuzsa Chapel of Love, Németh Lehel Melodie d'amour vagy a Záray-Vámosi énekes páros Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád című felvétele. A tavalyi év forgalma alapján megállapított jogdíjat a kiadók várhatóan az év második felében fizetik meg első alkalommal az EJI-nek, amely a jogdíj beszedésén túl a kiadói elszámolások ellenőrzéséről és a kifizetésekről is gondoskodik. Újdonság továbbá, hogy azok a zenészek, akiknek felvételeit a kiadó már nem értékesíti, egyoldalúan felmondhatják szerződésüket a kiadóval, és a továbbiakban már maguk értékesíthetik korábbi dalaikat. Ez a "use it or lose it", "használd, vagy elveszíted" szabály felvételek százait is érintheti a hatvanas évek első feléből. Az érintett zenészeknek az egyesület ingyenes jogsegélyszolgálattal nyújt segítséget. Az új díjszabás az igazságügyi miniszter jóváhagyását követően az év végén jelent meg. A hangfelvételek úgynevezett kiegészítő díjazásának bevezetéséről az Európai Unió 2011-ben döntött, amelyet Magyarország 2014-ben ültetett át a hazai szerzői jogi törvénybe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.