Kultúra

A Dal 2016: a szerelem erejéről énekel Jasmin

A Dal 2016: a szerelem erejéről énekel Jasmin

2016. január 19., kedd
A Dal 2016: a szerelem erejéről énekel Jasmin
torok_jazmin

Power Of Love (A szerelem ereje) című saját szerzeményével mutatkozik be A Dal című műsor mezőnyében Jasmin, vagyis Török Jázmin. A szakmai körökben jól ismert énekesnő életében most jött el a lehetőség, hogy zenéjén keresztül a nagyközönségnek is bepillantást engedjen álmaiba, vágyaiba, pozitív életszemléletébe és megzenésített mantráiba.

Török Jázmin

, vagyis művésznevén Jasmin családjában mindenki zenélt, így kislánykora óta számára is teljesen természetes ez a fajta önkifejezési mód. Ének-zene tagozatos általánosiskolásként, zongora tanulmányokat folytatott 7 évig a helyi zeneiskolában Szegeden. Majd középiskolás korában kezdett csak szólóban énekelni, egyik példaképe

Sheryl Crow

hatására, akiaz All I Wanna Do című sláger előadója volt. Jázminnak felnőttként a zene lett a szenvedélye és egyben a munkája. A Kőbányai Zenei Stúdióban képezte tovább magátamit 2004-ben sikeresen befejezett, több évig dolgozott külföldön óceánjáró és komphajókon, ahol magabiztos színpadi előadóvá vált. Koncertrutinját itthon számos zenekarban énekesnőként kamatoztatta, valamint vokalistaként közreműködött

Lola

és

Zentai Márk

lemezein. Emellett a

Kamarás Iván

főszereplésével készült Blood and High Heels című rövidfilm főcímdalát is ő énekelte, amelynek

Vojnits Márton

volt a szerzője. Jasmin már aktív zenész volt, amikor komolyabban kezdett gitározni tanulni, és ez vezetett a saját szerzeményekhez: "Amint a kezembe került a hangszer, kinyílt a világ. Elvárások nélkül játszottam rajta, mint egy gyermek. Maguktól jöttek az inspirációk, csak le kellett írnom őket. Régóta szerettem volna saját dalokkal elmondani az érzéseimet, a gondolataimat, a vágyaimat, és erre most jött el a lehetőség. Nagyon erősen hiszek a gondolat teremtő erejében. Hiszem, hogy ha tudatosan élünk, pozitív dolgokra összpontosítunk, és azokat hangosan ismételgetjük, mint egy mantrát, az álmaink megvalósulnak.

A Dal című műsorban

hallható Power of Love című dalom is ilyen – a szerelem erejéről és egy olyan párkapcsolatról szól, amilyet magamnak is szeretnék. Ha úgy tetszik, ez egy megzenésített mantra, amivel másoknak is szeretném átadni a pozitív életszemléletet" – fogalmazott Jasmin. Török Jázminnak nemcsak a csodás hangja, de a külseje is igazán emlékezetes, hiszen ritkán tűnik fel A Dal színpadán egy kopasz énekesnő. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez nem más, mint puszta reklámfogás, az nagyot téved. "Négy évvel ezelőtt egyszer már leborotváltam a hajamat, és az ok ugyanaz volt, mint most. Lezártam az életem egy szakaszát, és egy újat kezdtem. Változás esetén a nők gyakran mennek fodrászhoz, ez egyfajta tudatalatti késztetés. Én tudatosan választottam ezt az utat, mert a gondolati mintákat amelyeket a családomból hoztam és nem szolgálták már az életem, magam mögött akartam hagyni, hogy újjászülessek.Kopaszon jól érzem magam, és most teljesen önazonos vagyok. A zene nem színészet, hiszen mi mindig önmagunk belső világátközvetítjük. A mostani külsőm pedig teljes összhangban van a dalaimmal, köztük a Power of Love mondanivalójával és érzelemvilágával" – magyarázza Jasmin. Az Eurovíziós Dalversennyel kapcsolatban az énekesnőnek nincsenek elvárásai. Nagyon örül, hogy a szerzeménye bekerült a 30 kiválasztott közé, és tudja, hogy a győztesnek hatalmas megtiszteltetés és óriási felelősség lesz Magyarországot képviselnie a stockholmi döntőben. http://www.youtube.com/watch?v=gxez1JbF13A

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.