Kultúra

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

2015. december 19., szombat
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Hatodik alkalommal adták át szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat.

Idén

Brüll Krisztina

, a Thália Színház művészeti főtitkára,

Feke Judit,

a Bartók Kamaraszínház jelmeztáros-öltöztetője,

Budainé Hajdu Mónika

, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház kiszolgálótárának vezetője,

Pataki Ferenc

, az Új Színház fővilágosítója és

Kőműves József

, a Magyar Állami Operaház díszlettárvezetője nyerte el a díjat. A határon túli különdíjat

V. Boros Gabriella

, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti titkára vehette át. A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A társaság szerint "a hiánypótlónak számító kezdeményezés immár hagyománnyá, a színházi szakma közös ünnepévé vált, amely kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az év végén azokat ünnepeljük, akik egész évben a színfalak mögött állnak". A Magyar Teátrum Díjra való a jelöléshez két állami díjjal elismert (Kossuth-díj, Kiváló művész, Érdemes művész, Jászai-díj) színművésznek és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat - mellyel ezer eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalom jár - megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét a színházszakmai cégek biztosítják. Az elmúlt négy évben olyan szakmák képviselői részesültek az elismerésben, mint például fodrász, ügyelő, maszkmester, kalapos, patinázó, színpadmester, kellékes vagy öltöztető. A díjat átvehette szcenikai csoportvezető, jelmeztár vezető, műszaki vezető, műhelyház vezető, művészeti titkár, öltöztető, díszletgyártó, szervezőiroda- és gazdasági vezető is. Idén másodszor a Magyar Teátrumi Társaság hat díjával együtt adják át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról, a Magyar Állami Operaház első mérnökéről elnevezett Tolnay Pál-díjat, amelyet idén Borsa Miklós építészmérnök, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott műszaki igazgatója, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója kapta. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely a technikai haladást segítette bekerülni a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom, valamint egy Tolnay Pál portréját és egy színházi jelképet ábrázoló bronzplakett jár. Magyarországon mintegy ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a színfalak mögött, s szolgálja ki a rivaldafényben állókat. Az ünnepi gálaesten a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei léptek fel a színházi élet jeles képviselői és a nézők előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.