Orgonaesttel emlékeznek Vedres Istvánra Szőregen


Szeged város egykori főmérnökének kettős (születésének 250., halálának 185.) évfordulójára emlékezik ebben az évben számos rendezvény. Október 14-én, szerdán Csanádi László orgonaművész zenei estjére várják az érdeklődő közönséget a szőregi Alexandriai Szt. Katalin római katolikus templomba.
Vedres István
a reformkor haladó szellemű polihisztora, akit Szeged Széchenyijeként ismer az utókor. Kevesen tudják, hogy nevéhez fűződik Szegeden, 1800-ban az első nyilvános hangverseny megszervezése. A Vedres-emlékév keretében a
Csanádi László
DLA orgonaművész által összeállított műsor a hangversenyszervező Vedresnek állít emléket. Az esemény jelentőségét növeli, hogy mindezt az általa tervezett templomban rendezik. A szőregi templom felépítéséről a városi kamara még 1804-ben rendelkezett. Az építkezés 1812-ben kezdődött, amelynek kivitelezője Vedres állandó társa,
Schwörtz János
volt. A klasszicizáló és empire stílusjellegű templom 1815-ben készült el. A Szőregi Alexandriai Szent Katalinról elnevezett római katolikus templom azon kevés Vedres István által tervezett épületek egyike, amelyek jelenleg is eredeti állapotukban állnak. A koncert meghallgatása ingyenes.
A műsor:
Antonio Vivaldi-Johann Gottfried Walther:
h-moll Concerto
John Stanley:
Trumpet Voluntary
Cézar Franck:
L'Organiste (részletek)
Liszt Ferenc:
A-dúr Legenda (Assisi Szt. Ferenc prédikációja a madaraknak)
Marchesi, Mathilde de Castrone:
Ave Maria
Léon Boellmann:
Elevation, Andante, Elevation
Johann Sebastian Bach:
d-moll Toccata és fúga BWV 565