Amíg úgy megy a közös munka, mint most, lesz Honeybeast



A szegedi központú Honeybeast zenekar a napokban is folyamatosan turnézik, miközben készül a harmadik nagylemezük. A lassacskán megjelenő új munkáról, a turnézásról és persze Szegedről is kérdeztük Tarján Zsófiát, a zenekar énekesnőjét, valamint Bencsik-Kovács Zoltánt, aki a gitár mellett a zenei alapokért és a dalszövegekért is felel.Az interjút a Szegedi Ifjúsági Napokon adott koncertjük után készítettük.
Mikor pihenitek ki magatokat? Úgy látom, hogy szinte minden napra jut egy fellépés.
Tarján Zsófia: Októberben lesz egy hosszabb intervallum, mikor kevesebb koncertünk lesz. Ebben a két hétben kifújjuk magunkat, de addig klubkoncertek, demózások, lemezfelvételek várnak minket.
Ha jól sejtem, készül a harmadik lemez. Ez mikorra várható?
Bencsik-Kovács Zoltán: Október közepére tervezzük a lemez megjelentetését. Már csak a hangfelvétel, a stúdiózás, a végleges ének hiányzik.
Miben lesz másmilyen az új album?

BKZ: A szokásos Honeybeast szövegvilágot megtartjuk, sőt talán még a korábbiaknál is karcosabb lesz az új album. Kicsit tartunk is tőle, hogy mennyire fogják játszani a rádióadók. Kevésbé lesz eklektikus, mint A legnagyobb hős, amelyen voltak friss és négy-öt éves ezelőtt íródott számok is. Most viszont egy hónap alatt született meg 15-18 dal, így egységesebb lesz. Zeneileg is kicsit modernebb és naprakészebb az új album,mint az előző. Próbáljuk behozni a manapság divatos műfajok, mint a dubstep vagy a drum & bass, elemeit. Azonban ügyelünk arra, hogy továbbra is megmaradjon a megszokott Honeybeast hangzásvilág. Picit pozitívabbak lesznek az új dalok, sőt maga az albumborító is. Az előző lemez borítója a piros, fekete, fehér színek köré csoportosult. Most jóval színesebb lesz, ez ügyben már egyeztettünk Zsófival, aki a lemez borítójáért felel. TZs: Igen, minden egyes dalhoz festek egy képet, ebből fog összeállni az új borító. Elég karcos témák jutottak eszembe…
Hogyan tudtok ügyelni arra, hogy megmaradjon az őszinteség és a rádióbarát hangzásvilág is?
BKZ: Ez nagyon nehéz. Három-négy dalunk van, amit a rádiók játszottak: az Egyedül, a Maradok, a Portugál és A legnagyobb hős. Ebből kettő – a Maradok és a Portugál - magánéleti problémákat feszeget, míg az Egyedül és a A legnagyobb hős inkább társadalomkritikus. TZs: Ezek a dalok párba állíthatóak, a Portugálnak a Maradok, A legnagyobb hősnek az Egyedül a folytatása. BKZ: A mostani daloknál is ez a felosztás figyelhető meg, a társadalomkritikus dalok inkább karcosabbak, a magánéletről szólóak pedig lágyabbak. Egyelőre még nem tudjuk, hogy melyiket vállalják be a rádiók. https://www.youtube.com/watch?v=0ShzHUq_ejI
Hogyan zajlik a közös alkotási folyamat? Mindketten erős egyéniségek vagytok. Kié az utolsó szó?
BKZ: Három-négy éve dolgozunk együtt, nagyjából tudom, hogy mi az, amit Zsófi szívesen elénekel. Megcsinálom a dalt, s általában tetszik neki. Az alapok elkészítése után végül a stúdióban dől el, hogy pontosan milyen lesz a dal. Amíg ez így megy, addig jó és addig lesz Honeybeast.
A zenekar többi tagja mennyiben vesz ebben részt?
BKZ: Nagyon szívesen mondanám, hogy folyamatosan részt vesznek, de igazából ketten dolgozunk Zsófiával. A dalokat a stúdióban ismerik meg, de később a koncertműsor összeállítása során már ők is beszállnak a munkába.
Egymástól 200 kilométerre éltek (Zsófi Budapesten, Zoltán Szegeden). Hogyan tudjátok összeegyeztetni a közös munkát?
TZs: Mobiltelefonon beszélünk, interneten üzengetünk egymásnak. A mai világban ez már nem lehet szerintem probléma.
Turnézás esetében hogyan oldjátok meg?
TZs: Mindig Szegedre vagy Budapestre térünk vissza, attól függően, hogy melyik van közelebb a koncerthelyszínhez. Néha, ha több koncertünk van adott környéken, vagy összesűrűsödnek a fellépések, akkor a helyszín közelében keresünk szállást.
Melyik a kedvenc szegedi helyetek?
BKZ: A SZIN-re mindig szívesen jövünk. Tavaly áprilisban a Hungiban léptünk fel, habár nem tipikus koncerthely, de a zenekar számára kultikus lett, jó volt teltház előtt fellépni.
Az új albumról, turnéjukról, a közös munkáról kérdeztük a zenekar énekesnőjét, Tarján Zsófiát és a dalszerző gitárost, Bencsik Kovács Zoltánt.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=564193
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 31.
