Robbantott A nyomorultak + FOTÓK

Lehet-e sikeres egy mocskos utcákon játszódó, emberi nyomoron nyugvó regényből sikeres musicalt csinálni? Lehet bizony, Szegeden legalábbis sikerült.

Nagy várakozás előzte meg A nyomorultak musical szegedi bemutatóját, hiszen közel 30 év után látogatott el ismét a

Victor Hugo

regényéből készült történet a szabadtéri játékokra. Mivel a sajtó is A nyomorultak-lázban égett, számtalan interjú jelent meg az elmúlt hetekben színészekkel, tervezőkkel, és a rendezővel is. Nem titkolt szándék volt

Szirtes Tamás

részéről, hogy a szegedi előadás a New York-i rövidebb, pörgősebb változata, csupa-csupa filmszerű elemmel. Nos, aki kicsit készült, és Hugo óriási terjedelmű regényének elolvasása után a

Tom Hooper

három évvel ezelőtt készült filmjébe is belenézett, tudta, hogy mire vállalkozik. A nyomorultak nem egy laza kis történet háborúról, szerelemről és mindenki számára happy endet ígérő végjátékkal, hanem igenis a nyomor legmélyebb bugyraiba vezeti el az olvasót és a már említett filmes musicalen keresztül a nézőt. Ez az, ami a szegedi feldolgozásban nem sikerült. Kapunk például egy rövid, ám annál csodálatosabb éneket a Fantinet alakító

Vágó Bernadettől

, amiben tulajdonképpen eldalolja, hogyan lett leányanyából munkásnő, majd kényszerült prostitúcióra, hogy el tudja tartani nevelőkhöz adott lányát, Cosettet. Ennél mélyebb betekintést nem enged meg a darab. Ugyanez érhető tetten az előadás elején apró kisiklásokkal küzdő

Tóth Attilával

is Jean Valjean bőrében (A szereposztás kettős, estéről estére felváltva játszanak

Zöld Csabával

). Tudjuk, hogy azért ítélték 19 év gályarabságra, mert kenyeret lopott nővére gyermekének, de egyszerűen nem tudunk azonosulni az őt ért igazságtalansággal. Kár, hogy ezek a finom kis részletek áldozatául estek a rövidítésnek.

Hiányzott az emberi dráma, még akkor is, ha a színpadon mindenki becsülettel kiénekelte magából, amit ki kellett. Ahhoz külön hozzá kell szokni, hogy a szereplők sosem beszélnek, csak énekelnek. Különös karaktert adva ezzel a darabnak, s alaposan megdolgoztatva a színészeket. A Madách Színház egyik legfiatalabb tehetségének,

Tóth Angelikának

a szegedi szabadtéri Mamma Mia!-ja után végre lehetősége volt komolyabb szerepben is megmutatni magát. Egy éve a színpadi kórusban csendült fel hangja, most a szerelmes Cosette dalai jutottak neki. Biztosan hallunk még felőle, kár lenne kórusokba rejtegetni őt.

Debreczeny Csaba

a sétapálcás kopó, vagyis Javert, aki inkább öngyilkosságot követ el, semmint szembeszállva a joggal, futni hagyja a gályarabot. A színész egyébként szuperül énekel, érződik, hogy régóta vágyott már a főfelügyelő szerepére. Eponine szerepében

Tóth Andrea

megérdemelten kapott gigatapsot szívhez szóló, plátói szerelemről valló dalával.

Vikidál Gyula

inkább amolyan tiszteletbeli tagként kapott jelenetet Szirtes Tamás rendezésében, a közönség viszont hálás neki ezért. Könnyedek és szórakoztatóak a kocsmáros házaspár, vagyis Thénardierék jelenetei.

Sáfár Mónika

és

Nagy Sándor

elhülyéskedik a Cosettet jó pénzért befogadó páros karaktereit, amire a jelmeztervező,

Rományi Nóra

csak rárakott egy lapáttal a bohókás ruhákkal. Működnek a színpadon, képesek megnevettetni a telt házas nézőteret is, de komolytalanok maradnak.

Kentaur

kitett magáért, valódi 19. századi párizsi hangulatot teremtett a Dóm téren. Ahány díszletelem, annyi felé mozgatható: a forgószínpad hol barikád, ahol orvosi szoba, bálterem vagy éppen koszos utca.

Vízvárdi András

háttérben futó animációival különleges látványvilágot teremtettek, szinte semmit sem bíztak a képzeletünkre, mindent készen kaptunk. Kétségtelen, óriási munka lapul A nyomorultak szegedi bemutatója mögött, kijárt a hízelgő lábdobogás az alkotóknak.

Figyelem! Fotóink a kettős szereposztás miatt Zöld Csaba próbáján készültek.