Kezdődik a SZIN! + FOTÓK



Már több tucat fiatal vár a belépésre. Kettőtől kezdődik a vasárnap reggelig tartó buli.
Már az utolsó simításokat végzik a Szegedi Ifjúsági Napok dolgozói. A civil szervezetek felhúzták sátraikat, a büfések kocsijai, bódéi az út mellett állnak, mosolygós pultos lányok a helyükön. Az előző napok esőzéseinek nyomait a Nagyszínpad előtt már sikerült eltüntetni, azonban a sár még itt-ott még mindig megmaradt. Az időjárás előrejelzés egyelőre csak holnap délutánra ígért esőt, így minden adott, hogy ezek is felszáradjanak a hatnapos fesztivál alatt. A nagyszínpadhoz közeli medencét most töltik fel, azonban, ahogy
László György
, a Partfürdő vezetője és
Kurucsai János
, a SZIN sajtószóvivője a SZEGEDma hírportálnak megerősítette továbbra sem oldották fel a fürdési tilalmat, így csak tűzvédelmi okokból zajlik a tevékenység, a fesztivállátogatói karszalag ellenében sem vehetik igénybe. A fesztivál Belvárosi hídhoz közelebbi főbejáratánál már több tucat fiatal nézte az óráját, készültek a kettő órakor kezdődő nyitásra. A szegedi gimnazista
Ádám
és barátai már hajnal óta várnak a híd alatt és mellett. Mint mondták más dolguk nem volt, így időben megérkeztek. A 17 éves középiskolás második alkalommal vesz részt Szegedi Ifjúsági Napokon, de először sátrazik, úgy gondolja, az igazi fesztiválhangulatot csak így kapja meg. A mai napon a 22 éve aktív német Scooter technozenekart várja a legjobban, de inkább az „alterosok” közé sorolja magát, kedveli a Hiperkarmát. Azt, hogy végül melyiket választja ma este, nem tudtuk meg. A mai napon rajtuk kívül fellép a Wellhello, a Magashegyi Underground, a Beatrice és a Tha Shudras is többek között. A holnapi nap főkoncertjét Ákos adja, de biztos sokan kilátogatnak a Kowalsky meg a Vega, a Kaukázus és a Hollywoodoo miatt is
Ma indul a nyár utolsó fesztiválja!KLIKK: http://szegedma.hu/?p=561916
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 24.