A nyomorultak musicalben nincs holtidő + FOTÓK



Huszonhét év után csendül fel újra a Tisza-parti város csillagtetős színházában, a Szegedi Szabadtári Játékokon a Victor Hugo monumentális regénye alapján készült musical. A nyomorultak a szabadtéri legjobban várt produkciója az idei évadban, a Reök-palotában ezért újra közönségtalálkozóra invitálták a színház szerelmeseit.
Ezúttal
Sáfár Mónika, Tóth Andrea, Zöld Csaba, Solti Ádám
és
Nagy Sándor
köszöntötte a szegedieket és avatta be őket a pénteki premier előtt A nyomorultak kulisszatitkaiba.
Szirtes Tamás
rendező szintén meghívást kapott a szerdai eseményre, azonban egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott részt venni a közönségtalálkozón, így távollétében a Jean Valjean-t alakító Zöld Csaba mesélt érdekességeket a darab hátteréről. Mint kiderült, a Madách Színház produkciója hangsúlyosabb zenei hátteret kapott a teátrumokban eddig játszott feldolgozásoknál, ráadásul a
Tihanyi Ákosnak
köszönhető koreográfia azt is lehetővé teszi, hogy testbeszédükkel még hatékonyabban fejezzék ki érzéseiket a hatalmas Dóm téri színpadon. Zöld Csaba gyermekként, bakelitlemezről hallotta először Vikidál Gyulát az István, a királyban, most pedig nagyon boldog, hogy „rajongóként” és utódjaként az ő oldalán állhat A nyomorultakban. Korábban már dolgoztak együtt a Szegény gazdagokban, de ezúttal Jean Valjean karakterének kibontakoztatásában lehet segítségére. Megtudtuk, Vikidál szívesen segít a színészeknek, próbák alatt gyakran a nézőtérről instruálja őket. Sáfár Mónika örül, hogy kiléphet korábbi primadonnaszerepeiből, s valami másban is próbát tehet, ahová ha tud, humort csempész a karakterbe. Thénardiernéként Nagy Sándor oldalán, feleségeként szerepel a produkcióban. Kettejük színpadi kapcsolata tökéletes összhang, hiszen karaktereikről alkotott elképzeléseik tökéletesen megegyeznek. A színésznő úgy fogalmazott, A nyomorultak musical díszlete miatt olyan, akár egy mozifilm, a ruhák pedig csak fokozzák ezt az érzést. Kiderült, Sáfár Mónika jelmeze összesen 5 kg-ot nyom, ami lényegesen megnehezíti a 19 órakor kezdődő kosztümös próbákat a 60 Celsius-fokos színpadon. Tóth Andrea a rendezőtől kapott meghívást a musical castingjára, végül Eponine szerepét kapta meg a régóta várt darabban. A könyv elolvasása után megtetszett neki Victor Hugo története. A ruhákról, mint nehezítő körülményekről tett említést Nagy Sándor is, aki szerint a nyári forróságban a jelmezek viselése felér egy autóversenyzéssel. Mint mondta, az előadás ritmusa gyors, sosem állnak meg a színpadon az események, nincs holtidő. Egyszerre több mint 40 ember összehangolt koreográfiája látható a színpadon, elképesztő kavalkádot ígér tehát A nyomorultak szegedi produkciója.
A nyomorultak a szabadtéri legjobban várt produkciója az idei évadban, a Reök-palotában ezért újra közönségtalálkozóra invitálták a színház szerelmeseit.Részletek és fotók: http://szegedma.hu/?p=559256
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 12.