Keménykalap és krumpliorr a Szegedi Várjátékokon



"Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri..." - nincs olyan felnőtt és gyerek, aki ne ismerné Csukás István Keménykalap és krumpliorr című regényének szállóigévé vált sorait. A 13. Szegedi Várjátékokon újra felcsendülnek az ismerős sorok, a társulat ugyanis egyedüliként kapta meg a jogokat, hogy családi musicalként színpadra állítsa a történetet.
Bő egy évtizede megkezdett tradíciót folytat a számtalan programmal szórakoztató Szegedi Várjátékok, az idei évadban azonban egy kis csavart, s némi újítást csempésznek a megszokott kínálatba. A Szegedi Független Színházak találkozóján ezúttal a város összes mini társulatának helyet biztosítanak, hogy egy-egy produkcióval bemutatkozzanak a szegedi közönség előtt. Az új, kibővült felállás új színpadi technikát is kíván, éppen ezért nagyobb színpadot állítanak fel a Móra-múzeum mögötti téren.
Janik László
szerint "pici szabadtérit" álmodtak idén, ahol előadásonként közel 300 nézőt szórakoztat majd. A színész-rendező ezúttal két nagyszabású előadással is készült, így arra is hamar fény derült, miért tisztelték meg kedden műsoros sajtótájékoztatóval a sajtó képviselőit. Július 4-én és 5-én tavalyi népszerű darabjukat, A kis herceget tűzi ismét színlapra a társulat, míg július 17-én a Keménykalap és krumpliorr című klasszikus ősbemutatója debütál. Népszerű, de nem szegedi művészekből sem lesz hiány a várjátékokon:
Szabó Győző, Nagy Enikő
és
Csernus Imre
rendhagyó, interaktív előadással készül július 10-én és 11-én. Az Ő + Ő + Csernus doki témája természetesen a párkapcsolat, a színpadon látott szituációkat pedig a pszichológus véleményezi majd folyamatosan. Persze, a közönség sem maradhat ki a Csernus-féle "kezelésből". A legkisebbeknek idén is a sok-sok színes programot ígérő Gyermeknapokkal készülnek a várjátékokra, így lesz népi játszótér, zsonglőrködés, lovas szekerezés és állatsimogató is.
Újra indul a Szegedi Várjátékok! Nektek mihez lenne kedvetek inkább: egy Csernus doki-féle "rendeléshez", vagy Bagaméri kalandjaihoz? http://szegedma.hu/?p=550747
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 30.