A tűz misztériuma - Szent Iván-éji tűzmulatság a hódmezővásárhelyi tájháznál



A Szent Iván-éji néphagyományok elevenednek meg június 24-én, szerda este nyolc órától Hódmezővásárhelyen, a Népművészeti Háznál. A „magányos szívek” szerelemjóslással kereshetik meg a jövendőbelijüket, a vállalkozó kedvűek tűzugrással tehetik próbára bátorságukat, de árnykiállítással, néptáncbemutatóval és a "fehér éjszaka" varázslatával is várják az érdeklődőket az Árpád utcai tájháznál.
A nyári napforduló ünnepe ősi hagyományokra nyúlik vissza, mely az életet, a termékenységet és a nap győzelmét jelképezi.
Szent Iván
éjjelén a tűz erejével lehet megtörni a sötétség hatalmát A tűzugrás egy dunántúli hagyomány szerint arra vezethető vissza, amikor
Szűz Mária
meglátogatta a várandós
Erzsébetet
, és érkezésére megugrott anyja méhében a kis
Keresztelő Szent János
. Ennek emlékére ugranak az emberek tüzet Szent Iván éjjelén - a bátrabbak a vásárhelyi tájház tüzes ünnepén ezt is kipróbálhatják. E jeles napon a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében megelevenednek az ősi rituálék, például a különböző gyógynövényekből történő szerelemjóslás. A megfelelő növényeket kiválasztva, majd a tűzbe vetve – a kiválasztott személyre gondolva – az egyedülálló hölgyek és urak hamarosan megtalálhatják párjukat. Az Árpád utcai gazdaházban árnykiállítással készülnek - kapcsolódván a fény évéhez -, de fellép
Garamvölgyi Anett
népzenész és a Kankalin néptáncegyüttes, lesz gyermek néptánc előadás a BFMK Bóbita néptánc csoportjának előadásában, valamint a Szent Iván éji varázslat színi előadáson is megelevenedik.