Dömös András lett a pünkösdi király + FOTÓK



A lovas legények küzdelmében Dömös András nyerte el az idei pünkösdi király címet. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban pünkösdhétfőn küzdöttek a királyjelöltek.
Tavaly
Cseppentő Regő
nyerte a férfiasság próbáját, így egy éven át minden lakodalomban, helyi mulatságon és ünnepélyen tiszteletbeli meghívott vendégként üdvözölték. Pünkösdi királynak lenni tehát nemcsak üres cím, számos kiváltság jár a vidék legrátermettebb lovasférfiújának. Pünkösdhétfőn lóháton, kengyel és nyereg nélkül küzdöttek a legények a megtisztelő címért, különféle versenyek formájában. Idén a lovasoknak nem annyira erejüket, mint inkább ügyességüket kellett bizonyítaniuk. Az első feladatok egyikeként a nyolc lelkes legény három tojással egyensúlyozva vágtázott lóháton, majd a férfiasság próbatételei következtek: a gyapjúlopásban leleményességükről, a földről fokossal felszedett bugyrossal pedig egyensúlyérzékükről tehettek tanúbizonyságot. A lóháton birkózás idén kimaradt a versenyszámok közül, ezt a feladatot koszorúdobással helyettesítették. A "célba dobás" során teljesített idő döntötte el, ki lesz az a két királyjelölt, aki egy utolsó megmérettetésen küzdhet a birodalomért. A tavalyi próbasorozatig veretlen
Cseppentő Zsombor
és
Dömös András
jutott el a döntő viadalig, kettejüknek gyorsasági vágtán kellett megküzdeniük. Dömös András és Odett nevű hátasa bizonyult gyorsabbnak, így ő viselheti a pünkösdi király címet egy éven át.

Természetesen egy királyság sem teljes királynő nélkül, a szentesi tanyán a gyerekek maguk közül választották ki az arra érdemes fiatal hölgyet. A népszokás úgy tartotta, hogy az eladósorban lévő lányok közül jelöljenek ki mátkát a pünkösdi király mellé, napjainkban a legkisebbeket szokták ezzel a címmel megtisztelni. A lányok csak tulajdonságaik alapján emelkedhettek “nemesi” rangra, egyiküket sem állították próbatételek elé. Az ópusztaszeri emlékpark ezúttal nemcsak a hagyományok előtt tisztelgett kétnapos pünkösdi programsorozatával, hanem az Európa-szerte elvándorolt magyar fiatalokat is megszólította. „Gyere haza, várunk!” címet viselő Európai Ifjúsági Találkozó célja az volt, hogy egyfajta szellemi hidat képezzenek a Kárpát-medence magyarsága, a világba szétszéledt honfitársak és Magyarország barátai között, fókuszálva a fiatalok helyzetére. A Magyarsághíd-konferencia résztvevői délután harangszóra a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél gyűltek össze ,ahová a lovasok és a közönség csoportjai is csatlakoztak, hogy egy színes kulturális műsor közepette együtt ünnepeljék és megerősítsék az összefogás jelentőségét.
Dömös András az új pünkösdi király!http://szegedma.hu/?p=541362
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 25.