Kultúra

A szerzetesek szolgálataira emlékeztek Gyertyaszentelő Boldogasszony napján + FOTÓK

A szerzetesek szolgálataira emlékeztek Gyertyaszentelő Boldogasszony napján + FOTÓK

2015. február 3., kedd
A szerzetesek szolgálataira emlékeztek Gyertyaszentelő Boldogasszony napján + FOTÓK
szerzetesek_eve_mise31_gs

Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után mutatta be gyermekét a jeruzsálemi templomban, vagyis szentelte Istennek a Megváltót. A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnep ennek a biblia történetnek állít emléket minden év február 2-án. A szegedi Fogadalmi templomban hétfőn a Messiás előtt tisztelegtek, valamint köszöntötték a Szerzetesek Évét is.

A szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe, hiszen a születés utáni negyvenedik napon bemutatott kisdedet a jelenlévő agg Simeon a nemzetek megvilágosodására szolgáló világosságként jellemezte. A nyugati és a görög liturgia némileg eltér egymástól, míg az előző Szűz Mária megtisztulásának, fényének ünnepe lett, addig a görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi a bibliai történetet. A szegedi dómban

Kiss-Rigó László

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke tartott szentmisét, amely során elmondta, az örömhír minden sora maradandó és állandó üzenet az utókor, a hívek számára. Úgy szólt, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének lényege hármas: a szolidaritás, a találkozás és a tanúságtétel jellemzik, amelyek főként a szerzetesek példáján keresztül mutatkozik meg a mindennapokban. Ők azok, akik nemcsak Isten, hanem az emberek szolgálatára vannak, akik az egyházi közösségeken keresztül találkoznak és kapcsolatot tartanak a hívekkel, akiknek tanúságtétele a keresztény életben valósul meg. A gyertyaszentelő szentmise az egyházmegyében tevékenykedő férfi és női szerzetesrendek szolgálataiért szólt, amelyen közel negyvenen vettek részt a ferencesek, minoriták, jezsuiták, piaristák, a hódmezővásárhelyi domonkos nővérek, valamint a szegedi és makói iskolanővérek közül. A rendek tagjai a ceremónia során megújították fogadalmukat, ezzel megkezdődött a Szerzetesek Éve.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.