Másodszor is Bországgyűlés az ópusztaszeri emlékparkban



Vasárnap második alkalommal rendezik meg a Bországgyűlést az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A rendezvény Nemzetünk Aranyát, a magyar bort, a magyar szőlészeti és borkultúra, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek és hagyományok megismerését, népszerűsítését célozza meg.
Az „első országgyűlés” helyszínén, Emlékparkunkban bemutatkoznak a hazai borrégiók képviselői, a borlovagrendek és egyéb szervezetek is, akik szakmai konferencia keretében vitatják meg a jövőre vonatkozó terveket. A rendezvényen köszöntő beszédet mond
Feldman Zsolt
, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára valamint Farkas Sándor országgyűlési képviselő. A konferencián, amelyen a borászat iránt érdeklődő, vagy már ebben a szakmában dolgozó személyek is részt vehetnek, neves előadók és eladások szerepelnek. A Bországgyűlés egyik fontos momentuma a szegedi tanyánál történő Vince-napi vesszővágás. A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján (január 22.) tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince! Az Emlékparkban a "vincevessző" levágásával történik a jövendölés. Ennek során a szőlőtőről lemetszett vessző állapotából következtetnek a várható termésre. Az Árpád-emlékműnél Szent Vince Borrend új borrendi tagjainak látványos avatását tekinthetik meg. A legkisebbeket egész napos népi játszóházzal várjuk. A rendezvény zárása az újbor kóstolása.
II. Bországgyűlés
2015. január 18.
Program
9:00-10:00 Konferencia résztvevőinek fogadása – Rotunda/Főbejárat 10:00-10:15 Köszöntő beszédet mond Farkas Sándor országgyűlési képviselő– Rotunda/Árpád-terem 10:15 Konferencia kezdete 10:15-10:35 Gál Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai igazgatója tart előadást: „A szakmaközi szervezeti tevékenység jelentősége a magyar szőlő- borágazat fejlődésében” címmel– Rotunda/Árpád-terem 10:35-10:55 Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának előadása – Rotunda/Árpád-terem 10:55-11:10 Dr. Mód László, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai tanszékének adjunktusa tart előadást: „A szőlő és a bor a szeri síkon” - Szőlészeti-borászati hagyományok Sövényháza környékén címmel – Rotunda/Árpád-terem 11:10-11:20 Dr. Simon András, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai tanszékének tanszékvezető helyettese tart előadást a „Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek”– Egy szőlészeti-borászati monográfia bemutatása címmel – Rotunda/Árpád-terem 11:20-11:45 Dr. Hajdú Edit nemesítő, a Kecskeméti Szőlészeti Borászati Kutatóintézet főmunkatársa tart előadást: Aktuális szőlőnemesítés (különös tekintettel a fagytűrő fajtákra) témában – Rotunda/Árpád-terem 11:45-12:10 Dr. Janky Ferenc, a budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi doktora tart előadást, melynek témája: Az egészség és a Bor! – Rotunda/Árpád-terem 12:10-12:20 Kérdések, vita – Rotunda/Árpád-terem 12:00-13:00 Rendezvény látogatóinak fogadása forralt borral – Rotunda/Főbejárat 13:00 Köszöntő beszédet mond dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezetője és Gulyás Ferenc, a Szent Vince Borrend elnöke – Rotunda/Főbejárat 13:30 Vince-napi vesszővágás – Skanzen/Szegedi tanya 13:55 Szent Vince Borrend új borrendi tagjainak avatása – Árpád-emlékmű 14:15 Újbor kóstolása – Rotunda Egész nap Játszóház gyermekeknek – Rotunda/Földszint, Szer monostora és települése kiállítás
A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Belépőjegy:
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban a Feszty-körkép megtekintéséért egységesen 1000 Forintos belépőjegyet kell váltani.