Rózsa Sándor: rablógyilkos vagy népi hős?

Rettegett haramia, a szabadságharc hőse, bűnöző, aki ellen sosem vallottak - igen ellentmondásos kép él a leghíresebb magyar betyárról, de vajon tényleg soha nem hazudott a hazafias betyárok vezére, vagy csak egy közönséges gazember történet szépítette meg a népi emlékezet?

"

Rózsa Sándorról

kontrasztos kép él, a rablógyilkostól a szabadságharc hőséig" - mondta el

Seres István

Karikással a szabadságért – Rózsa Sándor betyárserege 1848-ban című könyvének bemutatóján a Somogyi könyvtárban pénteken. A békésszentandrási szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett török-mongol szakon, és doktori disszertációját a mongol betyárvilágról írta, amelyet eredeti helyszínén, a kínai-mongol határvidéken kutatott, több betyár fiával és unokájával beszélt, ugyanis a térségben az 1940-es, '50-es évekig tevékenykedtek a pozitív hírnek örvendő rablók, akik 1920-ban a mongol "népi forradalom" idején harcoltak az "elnyomók" ellen, valamint az 1939-es japán betörés idején is fegyvert fogtak, valamint ma is élnek pásztorok, akik Kínából lovakat lopnak, majd a szegényeknek adják.

"Rózsa Sándor bűnöző volt, azonban az ő élethelyzetében hősnek tekinthető, a nép felnézett rá, egyértelműen pozitív figura" - világított rá Seres István, aki kiemelte, milyen nehéz kutatni a betyár életét a források hiányában. A betyár-mítosz jelentőségét mutatja, hogy a szlovák nemzet is magáévá tette egy magyar kuruc figuráját szlovák nemzeti hőssé formálva,

Jánosik György

, pontosabban ahogy bizonyára életében is mindenki hívta: Juraj Jánošík, aki

II. Rákóczi Ferenc

kuruc seregében harcolt a

szlovák

magyar szabadságért, a szabadságharc bukása után betyárnak állt a XVIII. századi lengyel-szlovák határon (???), majd a gaz magyar pandúrok elfogták, majd bíróságon halálra ítélték és kivégezték. Jánosik kultuszának helyét a szlovák mesterséges nemzetépítésben mutatja, hogy szerepelt pénzen, opera és film szól történetéről, valamint emlékművet is emeltek tiszteletére, sőt 2008-ban

František Kašický

védelmi miniszter lemondása előtt in memoriam őrnaggyá léptette elő a szlovák nemzet kreált hősét. A szlovákok által kisajátított felvidéki betyárral szemben Rózsa Sándor komoly hírnévre tett szert életében is, ráadásul teljes mértékben pozitív mítosz lengte be a szegedi születésű betyár alakját, amit fokozott az 1848/49-es szabadságharcban való részévétele. Rózsa, aki 1836 óta bujdosó futóbetyárként a hatóságok elöli folyamatos bujkálásban élt, 1845-beli sikertelen kegyelmi kérvénye után az amnesztia és a normális élet reményében csatlakozott a szabadságharchoz, és 150, fém csapós karikás ostorral felfegyverzett betyár (bár írásos forrás sem a betyárok számát, sem a különleges fegyver alkalmazását nem erősíti meg) élén felvette a harcot a szerbekkel, Szegedről indulva Torontál, Temes és Krassó vármegyékben harcolt a honvédség oldalán. A betyárok egyedi harcmodora sikeresnek bizonyult, Rózsa kitüntette magát a lagerdorfi csatában (állítólag egymaga végzett tizenkét ellenséges katonával), azonban a pozitív szereplést beárnyékolta, hogy a zsiványok csapata kirabolt és felégetett két falut, több, mint harminc ember életét kioltva, azonban ezekre az esetekre nem terjed ki a betyárok mítoszát gerjesztők memóriája. A népi mondák szerint Rózsa Sándor sosem hazudott, sosem káromkodott, minden reggel imádkozott, tartotta a böjtöt, bár agyonvert néhány betyárt, aki az ő nevében követett el törvénytelenségeket, mivel olyan hírnévre tett szert, hogy minden bűnt az ő rovására írtak és minden törvényen kívüli azzal dicsekedett, hogy Rózsa Sándor bandájának tagja. Előbb

Kossuth Lajos

a szabadságharcban való részvételéért, majd

Ferenc József

a megvadult lovának megszelídítéséért részesítette kegyelemben, azonban végül mégsem kerülte el az igazságszolgáltatás: számos, több-kevesebb valóságtartalmú kalandja után 1857-ben,

Katona Pál

árulása nyomán elfogták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1868-ban amnesztiával szabadult. A vér nem válik vízzé, mondhatnánk, mivel az ötvenes éveiben járó magyar

Robin Hood

, szigorúan a szegények megsegítése fejében ismét bűnözésre adta a fejét, azonban haladt a korral:

Csonka Ferenc

tanácsára bandájuk vonatot próbált meg kirabolni, viszont szerencsétlenségükre Kistelek mellett egy katonák által őrzött vonatot siklattak ki a jámbor szívű szegénylegények, akik igencsak meglepődtek, mikor golyózápor zúdul rájuk a kocsikból, több népi hős is meghalt, maga Rózsa Sándor is megsérült, így kútba esett az a mítosz, miszerint nem fogta a golyó egy talizmán védelme által: egy bánáti paptól kapott egy zacskót, melyben kilenc Sándor névre keresztelt gyermek köldökcsonkja volt, és ezt mindig a nyakában hordta, így a golyók lepattantak róla - ám ez a legenda alaptalannak bizonyult. A vasúti fiaskót követően nem sok időn belül lezárult Rózsa Sándor törvényen kívüli pályafutása: 1869-ben ismét elfogták, 1872-ben pedig újból életfogytig tartó rabságra ítélték. Az ellene felhozott vádak alapján habozás nélkül felakaszthatták volna, azonban a hatóságok nem akartak mártírt csinálni a híres útonállóból, ezért maradhatott életben az öreg zsivány (mondani sem kell, hogy az enyhe ítéletet a népnyelv Ferenc József személyes szimpátia és tisztelet alapján adott kegyelmének tulajdonítja). Rózsa Sándor utolsó éveit Szamosújváron töltötte, csendes öreg rabként, majd 1878-ban, gümőkórban (tuberkulózis) halt meg. Rózsa Sándor ugyan elhunyt, de az igazságosztó betyár legendája sosem hal meg, a mai napig számos mítosz, irodalmi mű, többek közt

Krúdy Gyula

és

Móricz Zsigmond

tollából, valamint egy

Oszter Sándor

főszereplésével készült filmsorozat (melynek népszerűségét talán csak

Hofi Géza

által készített

paródiája

múlta felül) őrzi az alföldi, nagy valószínűséggel közelről sem szentéletű zsivány hősiességét és igazságosságát, a betyárbecsület, a magyar virtus, a hatóságok és az előkelők lefitymálása, az elesettek megsegítése és a szabadságvágy megtestesítőjeként.