Kultúra

Olasz Sándor és Imre László irodalomtörténészek köteteiről az Emlékpontban

Olasz Sándor és Imre László irodalomtörténészek köteteiről az Emlékpontban

2014. október 16., csütörtök
Olasz Sándor és Imre László irodalomtörténészek köteteiről az Emlékpontban

Két hódmezővásárhelyi gyökerű irodalomtörténész, a nemrégiben elhunyt Olasz Sándor posztumusz és Imre László akadémikus kötetét mutatják be október 17-én, pénteken délután fél ötkor az Emlékpontban. A Kalliopé útkeresései és Az irodalomtudomány távlatai című könyveket Márkus Béla irodalomtörténész, kritikus ajánlja a közönség figyelmébe.

Olasz Sándor

(1949-2011) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője, a Szegedi Tudományegyetem Tanszékének egykori tanszékvezető egyetemi tanárának Kalliopé útkeresései című könyve a mai prózát veszi górcső alá. A Nap Kiadó gondozásában megjelent posztumusz kiadvány ugyanazzal, a címében változott a tanulmánnyal indul, mint első kötete, így foglalva keretbe életművét. Szintén a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnáziumból indult

Imre László

akadémikus, professzor emeritus tudományos pályája. A Debreceni Tudományegyetem egykori rektorának Az irodalomtudomány távlatai című könyve a 19. századi szerzők nyomába eredve szemléli az irodalom mai jelenségeit és eredményeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.