UV-fényben bújik elő az Éji Manó + FOTÓK



Újabb látványos, UV-fényes fotósorozattal rukkolt elő Sipos Kata fotográfus és Gila Olga sminkmester. A különleges hatású képek születéséről a modell, Illés Izabella mesélt a SZEGEDma.hu-nak.
„Teljes mértékig elégedett vagyok
Kata
fotóival. A leginkább az tetszik, hogy hasonlóan gondolkozik, mint én, így azt látom vissza a fényképein, amit fordított helyzetben én is meg szeretnék valósítani” – fogalmazott a szentesi lány, aki egy időben maga is kacérkodott a fotográfiával, ám végül maradt az objektív előterében. Kifejtette, bár 2009 óta modellkedik, dolgozott már számos területén a szakmának, az UV-fényt használó technika számára is új volt. „Amikor
Gila Olga
az
első fotózáselőtt elmesélte nekem az ötletet, azonnal felkeltette az érdeklődésem, így nem gondolkodtam sokat, hogy belevágjak-e” – árulta el.
Illés Izabella
kitért rá, a modellkedésre hobbiként tekint, nem pedig mint életcélra. Örül a lehetőségeknek és él velük, de akkor sem lesz elkeseredett, ha karrierjét nem csak a kamerák előtti élet teszi majd ki. A kozmetikus végzettségű lány úgy tervezi, a közeljövőben a fővárosban keres majd munkát magának. Ami pedig az Éji Manó tematikájú, UV-fényes fotókat illeti, büszke rá, hogy szerepet vállalhatott az elkészültükben.