Kultúra

Országszerte ünneplik a költészet napját

Országszerte ünneplik a költészet napját

2014. április 11., péntek
Országszerte ünneplik a költészet napját

Ma van a költészet napja: József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Debrecenben most is megrendezik a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra lesz Verskommandó.

A diákok is bekapcsolódhatnak az idei Versmaratonba, amelyen a költészet napja alkalmából mintegy 70 kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán. A Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében megvalósuló egész napos Versmaratonon Az év versei 2014 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség. A költészet napjára kiadott kötetben a tavalyi év válogatása, 100 költő versei olvashatók. A "Személyesen a vers" szlogennel meghirdetett Versmaratonon mások mellett

Juhász Ferencet, Ágh Istvánt, Czigány Györgyöt

és

Tóth Krisztinát

, valamint verseiket ismerheti meg a közönség. A Művészetek Palotájában Literárium extra címmel a 450 éve született

William Shakespeare

megzenésített szonettjei hangzanak el, amelyek központi témája a szerelem, a szókimondó szexualitás és mindaz, ami ezzel jár. A csapat -

Márkus Albert

mellett

Dagadu Sena

énekel,

Gryllus Samu

basszusgitározik és

G. Szabó Hunor

dobol - zenéjében keveredik a kortárs improvizatív zene, a dzsessz és a hiphop. Kőbányán mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő

József Attila

Hull a levél a fáról című versét ma 11 óra 11 perckor. A

Takács Erika

jeltolmács és

Weisz Fanni

siket modell segítségével jelnyelven előadott vers után

Sebő Ferenc

előadóművész és együttese énekli el a megzenésített költeményt. In memoriam József Attila címmel tartanak előadást a költészet napja alkalmából a József Attila Színházban.

Szabó Zoltán Attila

író, költő, a Nyugat Plusz folyóirat főszerkesztője állította össze a programot. Az előadásban egy, a fiát féltő házaspár szemszögéből ismerheti meg a közönség a költőt. A házaspárt Kocsis Judit és Újréti László játssza, a betoppanó vendéget, Áron bácsit pedig Láng József alakítja. Debrecenben immár 12. alkalommal rendezik meg a költészeti fesztivált, amelynek programjain költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők. Most első alkalommal - a Méliusz könyvtár kezdeményezésére - a belvárosi kirakatüvegeket is verssorok fogják díszíteni a fesztivál idején. Kaposváron a főtérre várják ma a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünneplik a magyar költészet napját kortárs és "majdnem kortárs" magyar költők gyerekverseivel. Békéscsabán délben fejeződik be a 24 órás versfolyam, Szarvason pedig akkor kezdődik az este nyolcig tartó versmondó és versolvasó ünnep. Pécsett a versolvasást, vetélkedőt és a költészet aktuális kérdéseit feszegető előadást is tartanak a költészet napján. Versmondók versenyével ünneplik Balatonszárszón a településen 1937-ben tragikus körülmények között elhunyt József Attila születésnapjához kötődő költészet napját. Megkoszorúzzák József Attila szobrát, majd

Szőke György

grafikusművész természetfotóiból nyílik kiállítás. Szentendrén és a környező településeken verskommandók keresik fel a közintézményeket reggeltől. Délután három órakor flashmobbal várják az érdeklődőket Szentendre Fő terén, ahol a verskommandó tagjainak előadása mellett bárki felolvashatja az általa választott költeményt. Telkiben a Kokukk Egyesület felhívására aki kedvet érez, ma kiakaszthatja kapujának, bejárati ajtajának kilincsére legkedvesebb versét nyomtatva vagy kézzel írva. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.