Kultúra

Lóvá tett lovagokkal ünneplik Shakespeare születésnapját az IH-ban

Lóvá tett lovagokkal ünneplik Shakespeare születésnapját az IH-ban

2014. április 20., vasárnap
Lóvá tett lovagokkal ünneplik Shakespeare születésnapját az IH-ban
lovatettlovagok_shakespeare_arttour007

Április 16-án sikerrel zajlott le az ART-TOUR Kortárs Összművészeti Egyesület Lóvátett Lovagok című produkciójának bemutatója.

Az előadás után a közönség hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazta a darab szereplőit, és annak készítőit. Ennek hatására, és a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel máris itt a második előadás, mely a darab szerzőjének,

William Shakespeare

születésének 450. évfordulójára, április 23-ára esik. Az előadás ebből az apróból rendhagyó módon veszi majd kezdetét, tisztelegve a drámairodalom legnagyobbjának tiszteletére. "Jó érzés megélni a sikert, és még jobb lehetőséget kapni az újabb bizonyításra. Az, hogy ennek a napja pont Shakespeare születésének 450. évfordulójára esik, már csak külön öröm és külön felelősség, mert emellett nem mehetünk el szó nélkül. Ezért a 23-ai előadás kezdése előtt, szeretnénk megemlékezni és tisztelegni a drámairodalom egyik, ha nem a legnagyobb személye előtt" - árulta el a rendező,

Bartók Gergely

.

lovatettlovagok_shakespeare_arttour006

A főbb szerepekben továbbra is

Tichy-Rács Ádámot, Kun Áront, Hadadi Máriát, Nógrádi Claudiát, Lipták Lászlót

és

Varga Norbertet

láthatja a nagyérdemű. A következő előadást április 23-án 20 órától rendezik az IH Rendezvényközpontban. Jegyek kaphatóak az előadás helyszínén valamint a Belvárosi Moziban. A jegyek elővételben a diákoknak 900, a felnőtteknek 1200, az előadás előtt váltva a diákoknak 1200, a felnőtteknek 1500 forintba kerülnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.