Kultúra

Janza Kata: Vágyom a szerepre, győzni szeretnék!

Janza Kata: Vágyom a szerepre, győzni szeretnék!

2014. február 25., kedd
Janza Kata: Vágyom a szerepre, győzni szeretnék!
janzakata

Janza Kata játssza idén Scarlett O’Harát az Elfújta a szélben. Különös körülmények vezettek ahhoz, hogy a tavaly zseniálisan megformált Belle Watling karaktere után övé legyen a főszerep.

Nem mindennapi körülmények közt tudta meg

Janza Kata

, hogy idén más szerepben számítanak rá a szegedi Elfújta a szélben. A darab tavalyi hatalmas sikerében neki is oroszlánrésze volt, hiszen kivételesen alakította a kurtizán

Belle Watlingot

a Dóm téren. Most nyáron azonban Scarlettként láthatjuk a népszerű színésznőt. Amikor

Kerényi Miklós Gábor

direktor és

Somogyi Szilárd

rendező behívták az igazgatóságra, és csak annyit mondtak, hogy elveszik tőle a szerepet, megijedt. "Éreztem, hogy valami nem stimmel" – meséli a meglepő beszélgetésről. "Kero azzal érvelt, hogy nem játszhatok egyik nap királynőt, vagyis Elisabethet, a következő nap pedig kurtizánt. Ez furcsa volt tőle, nem szokott ilyesmit mondani." Amikor látták rajta, hogy kis híján elájul, elárulták, hogy Belle helyett idén ő kapja Scarlett O’Hara karakterét a darabban. Ez már egy egészen más lelkiállapot volt, Kata büszkén árulja el, hogy Somogyi Szilárd úgy emlékezett rá vissza, mint aki hirtelen húsz éves lánnyá változott a boldogságtól. "Úgy érzem, ez igazán nekem való: nem megcsinálni kell, hanem belülről jön. Tavaly nagyon sokat segítettem

Gubik Petra

kolléganőmnek, sokat beszélgettünk arról, hogyan használja Scarlett a női fegyvertárát. Amikor a színpadon volt, én a takarásból elemeztem, vajon hogyan oldanám meg a szerepet. A mostani helyzetet tekintve ez nagyon érdekes, és más darabok esetében sosem fordult még elő. Ennek köszönhetően már most nagyon sokat tudok Scarlettről. Győzni szeretnék nyáron, mert nagyon vágyom erre a szerepre." Belle karaktere szerinte nagyon jó kezekbe kerül, hiszen

Szulák Andrea

játssza a kizárólag Szegedre összeállított fesztivál-szereposztásban. Éppen azelőtt beszélgettek a darabról, hogy mindketten megtudták volna a jó hírt. Andrea panaszkodott, hogy még nem tudta megnézni az előadást, pedig nagyon kíváncsi rá. Kata pedig bíztatta, hogy mindenképpen látnia kell, mert imádná Belle figuráját és dalát, ami a többiek szerint is a legjobb. Úgy fogalmazott: lubickolna benne Andrea is. Másnap megtudták az új szereposztást.

Kis szentivánéji zene

Shakespeare klasszikusát, a Szentivánéji álom című vígjátékot dolgozza fel a „Láthatóságiak – Kis Szentivánéji zene” című darab, mely február 28-án, 19 órától a REÖK-ben látható. Nagy hangsúlyt kap a produkcióban

George Gershwin

zenéje is, többek közt a Kék rapszódia és a Summertime. Jegyek elővételben 1500 forintért kaphatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.