Don Juannal indul a Maladype-sorozat a Reök-ben



A Don Juan című előadással szerepel hosszú idő után először a Maladype Színház a Reök-ben. Zsótér Sándor rendezésében láthatjuk január végén a Brecht-darabot. Márciusban az Egmonttal és a Don Carlos-szal folytatja a sort a népszerű társulat.
Kedves visszatérő vendég a Reök-ben a Maladype Színház társulata. Eddig összesen öt előadást láthatott tőlük az alternatív színházi irányzatokra nyitott szegedi közönség. Január 28-án, 19 órától egyik legfrissebb darabjuk kerül színre a palotában, mely a csábítás ellenállhatatlan férfi archetípusáról szól.
Brecht
„
Moliere Don Juanja
” című darabját
Zsótér Sándor
alkalmazta színpadra. A címszerepben
Orosz Ákost
láthatjuk, alakításáról az előadás egyik kritikája úgy nyilatkozik: bravúros, Don Juanja esendő és magasztos, rettentő, taszító és vonzó egyszerre – melybe természetesen elveszik a női lélek. Ahogy az már a Zsótér-előadások esetében megszokott, ez alkalommal is izgalmas látvány, meglepő képi világ és koncepció várja majd a nézőket. Don Juan
Salvador Dalí
festményei közt éli irigylésre méltóan előkelő és bűnös életét, divatosan színes jelmezekben, szentek szobraival körülölelve. A gaz csábító ebben a feldolgozásban éppen a házassággal veszi le lábukról a nőket, vagyis a lehető leghétköznapibb élet ígéretével. Így bukik ki a történet igazsága, vagyis hogy nem Don Juannak van démonikus csábító ereje, csupán kihasználja áldozata vágyait. Brecht szerint nem Don Juan alakja az érdekes, hanem az: mért teremtünk magunknak Don Juanokat. Az előadásra szóló jegyek már megvásárolhatók a Reök jegyirodájában, elővételben 1500, az esemény napján 2000 forintért. A Maladype Színház ezután márciusban érkezik Szegedre, rögtön két darabbal. Akkor
Schiller
Don Carlos-a és Goethe Egmont-ja kerül színre a Reök-ben. Mindkét előadást a társulat vezetője,
Balázs Zoltán
rendezi.