A Csárdáskirálynő a Dóm téren



A Budapesti Operettszínházból érkezik nyáron a darab, melyet világszerte hatalmas szeretet övez. Színes, lenyűgöző produkció lesz látható a szegedi szabadtérin, kiváló szereposztással.
Az a színházi legenda járja, hogy ha egy teátrum hangos sikert és boldogan távozó nézőket szeretne, akkor a világhírű magyar operett komponista,
Kálmán Imre
legnépszerűbb művét, A Csárdáskirálynőt veszi elő. A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója,
Harangozó Gyula
kiemelten szeretett volna a közönség kedvében járni, így ragaszkodott ehhez a szép hagyományhoz. A Dóm téren is látható lesz nyáron az ünnepelt primadonna, Szilvia és Edvin herceg örökzöld, édes-bús love story-ja. A produkció a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként kerül színre. „Vérbeli operettet akarunk játszani Szegeden – mondja a teátrum direktora,
Kerényi Miklós Gábor
. – Izgalmas, színes, lenyűgöző produkciót tervezünk. A látványosság mellett persze a slágerek sikeres megszólaltatása, emlékezetes interpretálása is célunk.” A történet az első világháború idején játszódik, és mivel jövőre lesz a világégés 100 éves évfordulója, ezt az alkotók kiemelik majd. Az Operettszínháztól megszokott magas színvonalon, modern formában, de az operettek műfaji kereteit tiszteletben tartva láthatják a nézők a darabot. A látványról is megtudtunk pár információt KERO-tól. „Hatalmas kétfejű sas lesz a díszletünk háttere, ebben jelenik meg az Orfeum, a hercegi palota és a szálloda enteriőrje.” A Csárdáskirálynő júliusi előadásaira már 3300 forinttól lehet szóló jegyeket kapni, bérletben pedig a Zorbával és az Elfújta a széllel illetve a Háry Jánossal is megvásárolhatjuk. A limitált, karácsonyi bérlet is kiváló ajándék lehet szeretteinknek, hiszen az összes nyári előadást tartalmazza.
Ulickaja-darab hétfőn a REÖK-ben
A világhírű, hazánkban is nagyon népszerű írónő,
Ljudmila Ulickaja
novellájából, Az orosz falvak asszonyaiból született a Reök-ben december 16-án, hétfőn 19 órakor színre kerülő, Rövid című darab.
Györgyi Annát
vastapssal jutalmazta a közönség múlt csütörtökön a Goethe szerelmi életét feldolgozó előadásban. A hétfői produkcióban partnerei
Horváth Erika, Bartsch Kata
és
Bognár Bence
lesznek. A történet három nőről szól, akik egy New York-i lakásban, egy roskadásig megterített asztal és rengeteg alkohol mellett a szerelemről társalognak. A finom iróniával megírt darab a nők sorsán keresztül a férfiak világáról is mesél. A Thália Színház, a Füge Produkció és a Jászai Mari Színház közös előadását a fiatal rendezőnő,
Hidvégi Nóra
állította színpadra.