Kultúra

A kultúrák egymás mellett éléséről szól a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója + FOTÓK

A kultúrák egymás mellett éléséről szól a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója + FOTÓK

2013. november 8., péntek
A kultúrák egymás mellett éléséről szól a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója + FOTÓK
ritus_39_il

Az emberi közösségekről, a kultúrák egymás mellett éléséről szól a Szegedi Kortárs Balett új, Rítus című produkciója, melyet péntektől láthat a közönség a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában.

A társulat művészeti vezetője, a darab koreográfiáját készítő

Juronics Tamás

elmondása szerint a kétfelvonásos darab a szervezettebb és kevésbé civilizált társadalmak egyikük pusztulásával járó összecsapását mutatja be, azt a körforgást, amely során egy „túl civilizált” társadalom bukását az erősebbnek bizonyuló barbár közösségek felemelkedése követi. Az alkotók nem szeretnének igazságot tenni abban a kérdésben, melyik az ember igazi természete - tette hozzá a Kossuth-díjas táncművész. A két különböző hangulatú felvonás zenéje erős kontrasztban áll egymással: az első részben a törzsi zenék ritmusait idéző, de mégis mai montázs hallható, míg a másodikban a bécsi klasszikusok első jeles mestere,

Joseph Haydn

muzsikája csendül föl. A darab képi világát különleges fényeffektusok teszik misztikussá, a díszletek nélküli színpadon pedig a füst és a világítás teszi érzékelhetővé a teret. A darab egy megújult társulatnak született, hiszen az évad kezdetén három új táncos érkezett Szegedre. A Rítus az első premier, amelyben a közönség találkozhat

Bujdosó Annával

,

Takács Zsófiával

és

Hegedűs Tamással

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.