Fotográfusnők – képekbe zárt világ más látószögből +FOTÓK

„A női fotográfusok a maguk speciális látásmódjával gazdagították a fotóművészetet és ezen keresztül valóságlátásunkat” – fogalmazott Dömötör Mihály fotóművész a Somogyi-könyvtárban, ahol az is kiderült, hogy a kezdetekben miért nem volt nő a fotósok között.

„A nő ezer arca” az idei

Országos Könyvtári Napok

egyik kiemelt témája, melyhez kapcsolódóan „Fotográfusnők – Nők a fotográfiákon” címmel tartott képekkel illusztrált előadást a Somogyi-könyvtárban Dömötör Mihály. A Móra Ferenc Múzeum fotográfusa elmondta, igaz tanított fotótörténetet, de ilyen megközelítésben a fotográfus nőkre koncentrálva nem foglalkozott a témával. Először áttekintette a kép- és fényképkészítés történetét a barlangrajztól a digitális fotóig, melyből kiderült, miért nem voltak kezdetekben nők a fotográfusok között. Ennek egyik oka, hogy akkoriban nem dolgoztak a nők, a feladatuk a gyermeknevelés volt, ráadásul az 1800-as évek derekán a felszerelések még 50-60 kilogrammot nyomtak, amit nem tudtak volna cipelni. Ettől függetlenül a fényképezés világa érdekelte a hölgyeket is, az egyik első közülük Julia Margaret Cameronbrit fotográfus volt, akit korabeli hírességekről készített portréi tettek leginkább ismertté. Dömötör Mihály megjegyezte, azért is érdemes híres embereket fényképezni, mert ha nem is annyira jó maga a portré, akkor is fenn marad az ember neve, és a kép is. Az angol fotográfus tehetséges volt, igaz közel ötvenéves volt, amikor ajándékba kapott egy gépet, s csak akkor kezdett el fotózni. A női fotósok számának növekedését később jelentősen befolyásolta a történelem, hiszen az első világháború idején kevés volt a férfi munkaerő, minden területen szükség volt a nőkre. A fotósok először csak retusálásra alkalmazták őket, akkoriban képtelennek tartották őket arra, hogy ő maguk fényképezzenek. Az 1930-as években, az amerikai gazdasági válság idején élt Dorothea Lange, aki a Farmbiztonsági Hivatalnak készített képeket, melyet a kongresszus elé terjesztettek. Dorothea Lange fekete-fehérben fényképezett, pedig akkor már létezett a színes is. Készített fotókat vándormunkások táborában, a kirekesztettek és elesettekkel szemben rendkívül érzékeny volt. Egy gazdasági menekült asszonyról és gyermekeiről készült képe bejárta a világsajtót.

Szociális érzékenység, közös sorsok

„Van egy nagyon érdekes magyar fotográfusnőnk, Máté Olga, aki meg tudta azt csinálni, amit nagyon kevesen, hogy jó anya, jó asszony és művész is tudott lenni. Ennek a hármas egysége foglalkoztatta őt, ennek az asszonyideálját próbálta megvalósítani” – tért át a hazai fotóművészekre. Dömötör Mihály úgy látja, azért is van kevesebb nő a fotográfusok között, mert a művészet a szabadságról is szól, s a nőknek sokkal nagyobb az igénye a biztonságra, mint a szabadságra. Érdekes aspektus, hogy a női fotográfusok jelentős része –így Máté Olga is – a polgárság köréből került ki. Németországban tanult, Budapesten nyitott később műtermet, s ő is fényképezett híres embereket, például Babtis Mihályt és Kaffka Margitot is. Aktokat is készített, mint a legtöbb női fotós. A jelentős magyar fotográfusok sorában van az 1891-ben született BäckManci is, ő a szegedi fotográfia kiemelkedő alakja. Erdei Ferencről, a Mezey Máriáról és Szent-Györgyi Albertről is készített fotókat, illetve Szegedről is. Az 1930-as években három magyar nőt emelt ki még a fotográfusok közül Dömötör Mihály előadásában, mindegyikük szociofotós volt. A zsidó, polgári családból származó Kálmán Katában, Sugár Katában és Langer Klárában az a közös, hogy szociális érzékenységük miatt majdhogynem saját társadalmi osztályukkal fordulnak szembe munkáikkal. A kortársak közül Baricz Kati munkásságáról szólt, s hangsúlyozta, a művészektől azt tanulhatjuk meg, hogy az emberi élet egyszeri lehetőség arra, hogy megismerjük a világot, hogy tudjunk róla valamit és ezt megosszuk másokkal, akárcsak a szeretetet.