Az Ének az esőben a szabadtéri új szuperprodukciója



A Szegedi Szabadtéri Játékok legnagyobb színpadtechnikai fejlesztése valósul meg a jövő évadra, így a Dóm téri nézők különleges körülmények között láthatják a Csárdáskirálynőt, a Háry Jánost, a Zorbát, vagy az év szuperprodukcióját, az Ének az esőbent. A keddi sajtótájékoztatón az is kiderült, miért volt szükség a színpad és a nézőtér irányának megváltoztatására.
„Az előttünk álló év sok tekintetben újdonság lesz, mondhatnánk azt is, hogy a jövő év lesz a megújulás éve” – ezzel a mondattal vezette fel
Herczeg Tamás
igazgató a 2014-es Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatát, az arculat, valamint a színpad és a nézőtér technikai forradalmasításait. Mint kiderült, a szeptember elején kiírt új kommunikációs arculatpályázatra
Kőfaragó Gyula
grafikusművész modern, minimalista design munkáját találták legalkalmasabbnak a 20 pályázati anyag közül. Kőfaragó plakátja a következő öt évben, apró változtatásokkal egybeforr a szabadtérivel, ami kielégíti a mai marketingkommunikációs igényeket. Az arculatba Szeged város legjellegzetesebb alakját, a dómot ábrázolja.
180 fokos fordulat
Ennél is fontosabb, hogy a jövő évad különleges körülmények között zajlik majd. A nézőtér 180 fokos fordulatot vesz, így a gyűrűs forgóval rendelkező színpad ezúttal nem a dóm előtt, hanem a szemközt lévő óraterasz területén helyezkedik majd el. „A dóm több mint két milliárd forint nagyságrendű turisztikai célú rekonstrukciós beruházás előtt áll. Ez befolyásolja a szabadtéri játékokat is, hiszen a jelenlegi színpadrészünkön födémcsere lesz, az öltözői helységekben pedig a látogatóközpont fogadótere kap majd helyet. Amíg mindez elkészül, megoldást kellett találni a színdarabok lebonyolítására. Olyan megoldás született, ami a játékok jövője szempontjából fontos” – ismertette a sajtóval az igazgató a változtatás szükségességét. Emlékeztetett, már a színház indulásakor, vagyis az 1930-as években felmerült ennek gondolata, többek között ezért használják mai napig a mobil lelátót. A radikális újítást egy közönségkutatás előzte meg, amin kiderült, a nézők kétharmada támogatja a fordított felállást. A színpadtechnikai fejlesztés jövő nyárra valósul meg, ami segítségére lehet a produkciók turnéztatására, valamint az emelvényrendszer megemelése és süllyesztésére. „Ha ez a beruházás megvalósul, az nagyban növeli majd a szabadtéri vonzerejét is, mivel turisztikai beruházásról van szó, a szabadtéri pedig a város legjelentősebb turisztikai attrakciója” – folytatta Herczeg.

Új évad, visszatérőkkel
A jövő évad július elején indul, mégpedig a Zorba, a görög című balett-előadással. Az 1964-ben három Oscar-díjjal jutalmazott film színpadi változatához a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója,
Harangozó Gyula
készít koreográfiát.
Dmitrij Smikin
díszlettervező elképzelésének nyomán eddig soha nem látott 3D-s vetítéstechnika gondoskodik majd az elképesztő látványról. A Zorba – ahogyan a művészeti vezető fogalmazott – igazi fesztivál-előadás lesz, melyben a Győri Balett és a Szegedi Táncegyüttes is közreműködik. Július 11-én Kálmán Imre operettjével, a Csárdáskirálynővel folytatódik az évad, ami utoljára közel egy évtizede láthatott a közönség. A műfajban hosszú évek óta már, hogy nem láthattuk a Budapesti Operettszínház előadását, jövőre viszont egy első világháborús előadással készülnek a háború 100. évfordulója alkalmából. Az idei óriási sikerre való tekintettel 2014-ben ismét a színpadon köszönthetjük az Elfújta a szél musicalt, melynek társulata kizárólag a város csábítására áll össze újra, igaz, némi változással a szereposztásban. Hosszabb kihagyás után szintén visszatérő lesz
Kodály Zoltán
– Háry János című daljátéka, melyről Harangozó Gyula Szeged szinonimájaként beszélt. Az operai szerepekre a műfaj ismert művészeit, míg a prózai alakításokra népszerű színművészeket kért fel a fesztivál. Az évad csemegéjét, az augusztusi szuperprodukciót az Ének az esőben jelenti majd. A darab örökzöld slágereit többen is ismerik, hiszen az 1983-as Broadway-i ősbemutató óta töretlen sikerrel hódít szerte a világban. Az igazgatók a szereposztással kapcsolatban egyelőre csak annyit árultak el, hogy az Ének az esőben castingját követően, körülbelül februárban hozzák nyilvánosságra. Herczeg Tamás továbbá kiemelte, jegyáraikon a következő szezonban sem szeretnének emelni, s már október 26-tól, előértékesítésen le lehet foglalni.