Szeged Polgármesteri Hivatala kincseket rejt



Szeged Polgármesteri Hivatala több mint ezer országos hírű és szegedi klasszikus kortárs alkotást gyűjtött az elmúlt negyven év alatt. Az eddig csak intézményekben látható darabokat a REÖK hozza el a város polgárai elé.
Kevesen tudják, hogy az 1960-as és az 1990-es évek között komoly képzőművészeti gyűjtés vette kezdetét városunkban. Szeged Polgármesteri Hivatala ezres állományt tudhat magáénak, melynek darabjait országos tárlatokon, valamint dél-alföldi kiállításokon – így többek között a Nyári Tárlatokon – vásárolt meg. A festményekből, szobrokból és grafikákból álló kollekció felmérése néhány évvel ezelőtt kezdődött, majd idén nyáron
Nátyi Róbertben
fogalmazódott meg annak ötlete, hogy a város polgárai elé hozza az addig csak irodákban, folyosókon látott klasszikus és kortárs alkotásokat. A REÖK művészeti vezetője a SZEGEDma.hu-nak elárulta, a város nem folytatott tudatos gyűjtést, így a művek rendszerbe foglalásánál négy fontos szempontot vettek figyelembe.

A közel százdarabos tárlat jelentős részén nyomon követhető a szegedi festészet alakulásának története, mely olyan művészek munkáján át elevenedik meg, mint
Nyilasi Sándor
,
Pataki Ferenc
,
Sejben Lajos
, vagy
Vinkler László
. Utóbbi alkotó festményének sorsáról a SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék adjunktusa elmondta, a város Vinkler özvegyétől vásárolta meg a képet, hogy az asszony fedezni tudja a temetés költségeit. Az inkább klasszikusokból álló szekciót pedig olyan nevek képviselik, mint
Mednyánszky László
,
Molnár C. Pál
,
Bálint Endre
. A REÖK kiállításán jelentős egységet tesznek ki a tizennyolc esztendős Szegedi Művésztelep kortárs remekei, amin keresztül
Bukta Imre
,
Galambos Tamás
vagy
Kótai Tamás
munkái elevenednek meg. A negyedik rendezési elem a vásárhelyi iskolára fókuszál, mégpedig
Szalay Ferenc
,
Németh József
,
Kajári Gyula
vagy
Fejér Csaba
darabjaival. Nátyi Róbert felhívta portálunk figyelmét, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat is rendelkezik egy kisebb, de ugyancsak értékes gyűjteménnyel, melynek állományát szintén ő mérte fel. „Az elkövetkező években lehet rá lehetőség, hogy az önkormányzat műveiből is tárlatot nyissunk a REÖK-ben. Jól ismerem azokat a munkákat is, koncepciózusabb a gyűjtemény” – így össze a művészettörténész a tíz éve felmért gyűjteményről. A Szeged Város gyűjteménye október 13-ig tekinthető meg a REÖK-ben, majd október 19-én, Szegeden adnak otthont a kortárs munkákat felsorakoztató Magyar Festészet Napja országos rendezvénynek.