Kultúra

Múzeumi útlevéllel megye- és országhatáron át

Múzeumi útlevéllel megye- és országhatáron át

2013. szeptember 13., péntek
Múzeumi útlevéllel megye- és országhatáron át
museum_pass03_gs

Ötnyelvű kiadvány és mobil alkalmazás, valamint egy „Museum pass”, vagyis egy speciális útlevél segítségével térképezhetjük fel Csongrád, Bács-Kiskun megye és a Vajdaság összesen 53 múzeumát és galériáját.

A múzeumok látogatottságában nagy különbségek vannak a határ két oldalán, a vajdasági kultúrpalotákat sokkal kevesebben keresik fel, ez adta az ötletét a Museum pass-nak.

Csókási Eszter

, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője portálunknak elmondta, az jellemző, hogy Szegedről akár Budapestre is felutazunk egy-egy kiállítást megtekinteni, és nem is tudjuk, hogy a határ túloldalán, mindössze 40 kilométerre Szabadkán is egy fantasztikus tárlat látható. „Arra gondoltuk, megpróbáljuk összefogni a határ térségének a múzeumi kínálatát, egyrészt, hogy a környéken élőknek információt nyújtsunk, illetve így komplex csomagot tudunk kínálni az ideérkező turistáknak is” – fogalmazott. Példaként a péterváradi múzeumot említette, ahol az Exit Fesztivált is rendezik, mégsem ismerik hazánkban sokan ezt az erődöt. Ötnyelvű kiadványt készítettek a projekt keretében, amelyben 29 település mind az 53 kiállítóhelyének szenteltek egy-egy oldalt. Érdemes egy ilyen útlevéllel rendelkeznünk, hiszen kedvezményes belépő jár annak, aki felmutatja, a Vajdaságban 50%-os kedvezményt biztosítanak az útlevél tulajdonosainak. A kedvezmény a múzeum számára biztosított pecséttel az útlevélbe történő pecsételéssel válik érvényessé. Csókási Eszter arról tájékoztatott, minden kiállítóhelyen megtalálható ez a speciális útlevél, illetve a tájékoztató kiadvány, melyek ingyenesek, illetve a DKMT Tábor utcai irodájában is beszerezhető. A Museum pass projekt bemutatóján Magyar Anna, a Csongrád Megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, nem vagyunk fallal körülvéve, s fontos, hogy minél többet megismerjünk térségünk kulturális értékeiből. „Ez egy ötnyelvű projekt, a régió magyar, román és szerb nyelve mellett angolul és németül is elérhetőek az információk” – tette hozzá. A megyei elnök szerint ez a kezdeményezés is hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerjék térségünk kulturális kincseit.

museum_pass02_gs

Múzeumi kisokos telefonra

Egy ingyenes mobilalkalmazás is segíti a tájékozódást, mely a DKMT ötnyelvű kiadványában szereplő mind az 53 múzeum leírását tartalmazza.

Sikala János

, az INFOtec Kft. ügyvezetője elmondta, a Museum pass-hoz illeszkedve, öt nyelven állnak rendelkezésre az információk, de az okostelefonos alkalmazás plusz információkat is tartalmaz. „A mobilalkalmazással a GPS koordináták alapján is kereshetünk, útvonalat tervezhetünk, vagy akár fel is hívhatjuk az adott kiállítóhelyet. A múzeumok honlapja is elérhető az alkalmazáson keresztül, és a múzeumok oldalait akár a Facebookon is megoszthatjuk saját üzenőfalunkon” – tájékoztatott a szakember. Az ismertetők mellett képgaléria teszi a leírásokat színesebbé, érdekesebbé. Érdemes tudni, hogy a Museum Pass mindhárom platformra, vagyis Android, iOS és Windows operációs rendszerű készülékre egyaránt letölthető. Amint telepítettük az alkalmazást, nem generál adatforgalmat, offline üzemmódban is használható az ingyenes program.

További információk a Museum pass projektről itt találhatók!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.