Kultúra

Ötven év fotográfiái Eifert Jánostól

Ötven év fotográfiái Eifert Jánostól

2013. június 10., hétfő
Ötven év fotográfiái Eifert Jánostól
Vágta_Ej

Ars poetica címmel Eifert János fotóművész életműtárlata június 16-án 12 órakor nyílik a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

Tánc, akt és természet – ez a három fogalom jut azonnal eszébe

Eifert János

nevéről a fotóművészet ismerőinek. Az idén hetven éves művész a Honvéd Táncegyüttesben kezdte a pályafutását táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre bíztatta az együttes akkori koreográfusa,

Novák Ferenc

is. A nemzetközi fotós életbe Vágta című, vágtató kuvaszokat megörökítő fotójával robbant be, azóta 180 önálló kiállítása volt, 700 csoportos tárlaton szerepelt, képeivel 168 díjat, nagydíjat, különdíjat és diplomát nyert. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban. Pályájáról, művészi ars poeticájáról az alábbiakat nyilatkozta Eifert egy interjúban: „Hódmezővásárhelyen indult az életem, azóta elég sok élmény van már mögöttem. Az, hogy a világ 44 országban jártam, jelzi a kíváncsiságomat – vallom, hogy a tudomány, a művészet és a hit segít megismerni a világot, én a művészetet választottam. Két határozott irány van az életemben: egyrészt a megörökítés, a fényképezés tárgyilagossága, egyfajta dokumentarista őszinteség, ugyanakkor egy új világ teremtése. Eifert szerint a fotográfia olyan játék, melyben a képzelet és valóság határán egyensúlyozik a képíró. Alkotásait és kiállításait a nézők szemszögéből közelíti meg: "A befogadó élménye azért fontos, mert minden gondolat hiteltelenné válik, ha nem érződik mögötte a szenvedély, a képzelet, az a fajta vizuális élmény, ami nélkül egy kép legtöbbször csak unalmas és tárgyszerű lehet” - vallja a neves fotográfus. Eifert János kiemelkedő életművének csöppet sem unalmas fotográfiáit július végéig tekinthetik meg az Alföldi Galériába ellátogatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.