Nyilvános terpeszkedés a Fekete házban


Nyilvános terpeszkedésre várják a látogatókat a szegedi Fekete ház Örkény-kiállításán: az egyik kultikussá vált egyperces novella alapján állítják fejtetőre a világot június 12-én, szerdán 13 óra 30 perckor.

Örkény István
egyik legendás egypercesében a groteszkről ír: „Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm.” A látogatók együtt követik majd a novella instrukcióit a Fekete házban, és feje tetejére fordítják a világot az Örkény-kiállítás termében, az egypercest bemutató trükkös tükörajtó előtt. A közös terpesztésen résztvevők a groteszk élményen túl ingyenesen tekinthetik meg a teljes tárlatot. A magyar irodalom rendkívüli egyéniségének, a hazai groteszk próza megteremtőjének életét mutatja be a Fekete ház Örkény-kiállítása. A 101 éve született írót személyes tárgyain és kultikus művein keresztül ismerhetik meg a látogatók: az Örkény-világ kartondobozokból felépített labirintusában barangolhatnak az érdeklődők Szegeden egészen december közepéig.