Örkény-maraton a múzeumi éjjelen + FOTÓK



Örkény groteszk világába csöppenhetünk a Múzeumok Éjszakáján, a költő egyperceseinek maratoni felolvasásával és közös képregény rajzolással várja vendégeit a Fekete ház június 22-én. Az interaktív programokon bárki megcsillogtathatja tudását.
„Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!” – így ír
Örkény István
az egyperces novellák Használati utasításában arról, bármilyen szélsőséges körülmények között is vagyunk éppen, egy egypercesre mindig van megfelelő hely és idő.
Pataki Ferenc
színművész – az örkényi novellákra jellemző abszurd környezetben – egy kerti toaletten ülve olvasta fel az író olvasóknak szánt jó tanácsait, ezzel is előrevetítve a június 22-én, éjjel kezdődő Örkény-maratont. A Fekete házban ugyanis egész estét átívelő felolvasó-éjszakát rendeznek, ahol a közönség közreműködésére is számítanak. Bárki, aki kedvet és tehetséget érez magában, előadhatja kedvenc művét az írónak szentelt emlékkiállítás termében. Ez idő alatt ugyancsak Örkény jegyében zajlanak majd a Kass Galéria programjai is, ahol az érdeklődők élő képregényrajzolás résztvevői lehetnek a Call it a day című kiállításon. Az alkotóknak szintén Pataki Ferenc fog felolvasni néhány groteszk novellából. A színművész úgy nyilatkozott, Örkény István gyakorlatilag végigkövette eddigi pályafutását. Nem csak az általános és középiskolában, hanem felnőtt kori színdarabjaiban is mélyebben megélhette egy-egy abszurditásokban gazdag művét.
Gaál Bernadett