Hatvan éve halt meg Sztálin

Hatvan éve, 1953. március 5-én röpítették világgá Moszkvából a sokak által hőn áhított, mások által rettegve várt hírt: 74 éves korában elhunyt Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője, gyakorlatilag egyedül irányítva a kommunista pártot és a szovjet államot. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.

Hivatalos adatok szerint 1879. december 21-én (más források szerint 1878. december 18-án) született a grúziai Goriban

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili

néven. Apja cipész, anyja cseléd és mosónő volt. Anyja akaratára került a tifliszi (ma: Tbiliszi) ortodox papi szemináriumba. Itteni olvasmányai, kapcsolatai ébresztették rá a nemzeti és társadalmi ellentmondásokra, és csatlakozott a helyi szociáldemokrata szervezethez. Illegális tevékenysége miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba (Fékezhetetlen) néven dolgozott tovább a mozgalomban; az oroszországi szociáldemokrácia bolsevik irányzatának volt a híve. 1902 és 1917 között számos alkalommal letartóztatták, de ő rendre megszökött szibériai száműzetéseiből. A kiváló szervezőként ismert Koba azzal is (kétes) hírnévre tett szert, hogy a forradalmi munka finanszírozására úgynevezett expropriációkat (kisajátításokat) szervezett, ami a gyakorlatban pénzszállítmányok fegyveres elrablását jelentette. 1912-ben

Lenin

javaslatára beválasztották a bolsevik párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját. 1917 márciusában aktuális száműzetéséből Pétervárra visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, és tagja volt az októberi fegyveres felkelést irányító politikai és katonai központnak. A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett a kormányban, a polgárháború idején pedig az élelemellátást szervezte délen. Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak és a Szervező Irodának, 1922 áprilisában megválasztották a párt főtitkárának. Az ekkor már nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében rendkívül veszélyesnek tartotta Sztálint a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt, erőteljesen kifogásolta goromba modorát, és még leváltását is megfontolásra ajánlotta a vezető párttestületeknek. Lenin 1924. januári halála után a párton belüli frakcióharcokban Sztálin ügyesen lavírozott, egymás ellen játszva ki vetélytársait. Előbb

Trockijt

száműzte, majd félreállította, később a 30-as évek koncepciós pereiben kivégeztette mások mellett

Kamenyevet, Zinovjevet, Buharint

és a Vörös Hadsereg vezető tábornokait. A teljhatalom birtokában a húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. A kényszerkollektivizálás során felszámolták a "kulákságot", és mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első "szocialista" államában tobzódott a tömegterror, folytak a kivégzések, megteltek a munkatáborok, és mindez "a népek bölcs vezérének" kritikátlan magasztalásával, személyi kultuszával párosult. A sztálini diktatúra milliók életét követelte, és további milliók életét nyomorította meg.

Külpolitikájában Sztálin előbb a fasizmus elleni összefogásra, majd 1939-től a Molotov-Ribbentrop paktum révén is a hitleri Németországgal való jó viszonyra törekedett, de a német támadást ezzel csak késleltetni tudta. A második világháborúban ő irányította az ország védelmét, és a fasizmus fölött rendkívül súlyos, több mint húszmilliós emberáldozat árán kivívott győzelem tovább erősítette kultuszát. A szövetséges antifasiszta hatalmak teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján részt vett a világ újrafelosztásában: a Szovjetunió világhatalom lett, és a nyugati országok csendes asszisztálásával saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa felszabadított, egyúttal megszállt országokra. Ám miközben "kis Sztálinok" kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, és továbbra is milliók tűntek el a Gulagon. A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán

Nyikita Hruscsov

, a párt akkori főtitkára tárta fel. A következő főtitkárok idején Sztálin megítélése hullámzó volt: amíg

Leonyid Brezsnyev

idején inkább történelmi érdemei domborodtak ki,

Mihail Gorbacsov

1985-ös színre lépésétől a 90-es évekig újra a véreskezű diktátor képe volt az uralkodó. A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a Sztálinról és rendszeréről alkotott felfogás újra színesedni kezdett. A közvélemény-kutatások szerint sokak számára a diktátor "kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sok millió ártatlan ember vére szárad", a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy "a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentőségük, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból". Egy 2008. decemberi közvélemény-kutatás szerint Sztálin a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség az oroszok szemében (a rangsorban csupán

Alekszandr Nyevszkij

, a legendás 13. századi herceg és

Pjotr Sztolipin, II. Miklós

cár földreformot végrehajtó miniszterelnöke előzte meg). 2010-ben, a világháborús győzelem 65. évfordulóján Sztálin-portrékat ragasztottak ki több oroszországi és ukrajnai városban, és mellszobrokat is állítottak a tiszteletére.

Sztálin ma is népszerű az oroszok körében

A Carnegie Endowment által Oroszországban, Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban készített közvélemény-kutatás az első ilyen, négy ország lakosságának véleményét összehasonlító felmérés. Az eredmény azt mutatja, hogy Sztálin támogatottsága az oroszok körében ma nagyobb, mint a Szovjetunió felbomlása (1991) idején volt.

A felmérés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy

Vlagyimir Putyin

13 éves kormányzása alatt javult az orosz népesség viszonyulása Sztálinhoz. A fenti időszakban a Kreml arra használta fel a Sztálinról kialakult képet, hogy szorosabbra vonja az ellenőrzést az ország fölött. A néhai zsarnok 1924-től 1953-ig irányította a Szovjetuniót. A kommunisták és más radikális nézetek hívei a javára írják, hogy a II. világháborúban győzelemre vezette a Szovjetuniót, majd nukleáris szuperhatalommá tette az országot. Bírálói viszont azt vetik a szemére, hogy a brutális tisztogatások során emberek millióit ölette meg. A felmérést készítő szakemberek egyike,

Lev Gudkov

orosz szociológus rámutatott: 1989-ben, amikor Mihail Gorbacsov szovjet elnök a legnagyobb erőfeszítéseket tette az ország liberalizálása és a sztálini bűntettek leleplezése érdekében, a megkérdezett oroszoknak mindössze 12 százaléka sorolta Sztálint a legjelentősebb történelmi személyiségek közé. A tavaly végzett Carnegie-felmérés során viszont a választ adó oroszok 42 százaléka a legbefolyásosabb történelmi alaknak nevezte Sztálint. "Az új, tekintélyelvű politikai rend elfogadtatása érdekében Putyin 2012. évi Oroszországának tekintélyt és nemzeti erőt sugárzó jelképekre van szüksége, bármilyen ellentmondásosak is az illető személyek" - írta Gudkov a Carnegie-jelentésben. "A despota Sztálin, aki tömeges vérengzésekért felelős, ám akit ma is a világháborús győzelemmel és a nemzeti egységgel azonosítanak, kielégíti a jelképek iránti szükségletet, s ezzel erősíti az aktuális politikai ideológiát." Az egykori KGB-tiszt Putyin a nyilvánosság előtt tartózkodik Sztálin dicséretétől vagy bírálatától. Ugyanakkor visszahozott több, a szovjet érából ismert jelképet, nyilatkozataiban pedig inkább a szovjet korszak vívmányaira, semmint a sztálini bűntettekre helyezi a hangsúlyt. A Kreml bírálói szerint a Sztálinról kialakult kép tisztára mosását célzó kísérletek részét képezik a demokrácia megnyirbálására irányuló putyini taktikának. Oroszországban sokakat felháborítottak azok a - kormányzati jóváhagyással kiadott - iskolai tankönyvek, amelyek túlnyomórészt pozitív fényben tüntetik fel Sztálint. Megütközést keltett az is, hogy egy moszkvai metróállomás felújítása során a falra újból rákerült a régi szovjet himnusznak a néhai generalisszimuszt dicsőítő szövege. A diktátor iránti tisztelet legújabb jeleként február elején a volgográdi képviselő-testület határozatot hozott arról, hogy az egykori Sztálingrád néven ismert város (1961 óta Volgográd) a II. világháború nevezetes csatáinak évfordulóján ismét Sztálin nevét viselheti. Egyes orosz városokban a helyi vezetőség elrendelte, hogy a sztálingrádi csata évfordulóján Sztálin arcmásaival díszítsék fel a buszokat. A Carnegie-jelentésből az is kitűnik, hogy míg az oroszok tekintélyes hányada pozitívan tekint Sztálinra, a nevével jelzett korszakhoz többnyire negatív emlékek kapcsolódnak. Ez a kétértelműség jól tükrözi a lakosság fejében uralkodó zűrzavart, amely a totalitárius "kettős gondolkodás" és a paternalista állammodell öröksége. Oroszországnál is jobban csodálják Sztálint szülőhazájában, Grúziában, ahol a megkérdezettek 45 százaléka nyilvánított pozitív véleményt a néhai diktátorról. Örményországban a felmérésbe bevont emberek 38 százaléka úgy vélekedett, hogy hazájuknak mindig szüksége lesz olyan vezetőkre, mint amilyen Sztálin volt. A legnegatívabban Azerbajdzsánban vélekednek a 60 éve meghalt politikusról. A megkérdezett személyek 22 százaléka azt sem tudta, ki volt Sztálin.