Előadással és versekkel ünnepli a magyar nyelv napját a Karolina


Megemlékező műsorral készül a Karolina iskola november 13-ra, a magyar nyelv napjára.
Fél 12-kor kezdődik a program a Karolinában, amelyen
Schirm Anita
, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa előadását hallhatják a diákok. Utána
Pataki Ferenc
színművész mond verseket a magyar nyelvről. A kétórás rendezvényt egy jelnyelvi előadás zárja. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A döntéshozók szándéka szerint ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre. 1844. november 13-án fogadták el azt a törvényt, mely a magyart államnyelvvé tette. A megemlékező nap alkalmat ad az oktatási, a tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a hagyományőrzéssel, a nyelvvédelemmel és -fejlesztéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására.