Kezdődik az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál Szegeden


Fenyő Klára hegedűművész zenei estjével hétfőn kezdetét veszi a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál október végéig tartó programsorozata az Új Zsinagógában.
Az immár nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a szegedi zsinagóga és a vallási központ környékének kulturális életét - mondta
Lednitzky András
, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke az MTI-nek. A következő két hónapban hangversenyek, kiállítások, könyvbemutatók és izraeli vacsoraest várja az érdeklődőket. A Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében szeptember 9-én
Schindler József
egykori főrabbi halálának 50. évfordulójára emlékülést tartanak. Az est folyamán a zsinagógában
Illényi Katica
és
Illényi Csaba
Gershwin Jazz Estjére, majd idősebb
Malek Miklós
és
Malek Andrea
Néha kell egy kis csavargás című koncertjére kerül sor. Szeptember 12-én a díszterem ad otthont egy kül- és belpolitikai kerekasztal beszélgetésnek, amely a Közel-Kelettel és az antiszemitizmussal, a zsidósággal kapcsolatos kérdéseket járja körbe. Aznap este a programok a zsinagógában érnek véget,
Teleki Miklós
orgonaművész és Horgas Eszter fuvolaművész zenei estjével. Szeptember 19-én nyílik Kovács Valéria üvegfestő tárlata az Új Zsinagóga Mártír Emlékcsarnokában. Az október 6-ig látható anyagot
Antala Zsuzsa
mutatja be. Este a mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített szecessziós stílusú zsinagógában
Gyüdi Sándor
vezényletével a Szegedi Szimfonikusok lépnek fel, a koncerten elsősorban Mozartot játszanak. Az október 29-ig tartó programsorozat zenei vendégei lesznek még
Koncz Zsuzsa
, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának szimfonikusai, a Magna Cum Laude és
Csanádi László
, a zsinagóga orgonistája. Kiállítást nyit
Datki Zsolt
tudományos kutató, aki fotóit mutatja be és
Macskássy Izolda
festőművész. Több könyvbemutató is várja az érdeklődőket. A fesztivál hagyományos záróeseménye az izraeli vacsoraest, amelyre október 27-én kerül sor. A vacsoraesten jellegzetes zsidó ételeket kóstolhatnak az egybegyűltek, akik szórakoztatásáról a budapesti Netti és a hollanderek valamint Illényi Katica gondoskodik.