Kultúra

A Vereckei-hágótól Ópusztaszerig - Matl Péter plasztikái + FOTÓK

A Vereckei-hágótól Ópusztaszerig - Matl Péter plasztikái + FOTÓK

2012. augusztus 21., kedd
A Vereckei-hágótól Ópusztaszerig - Matl Péter plasztikái + FOTÓK

A Munkácson született Matl Péter vágya az volt, hogy a művészetet kivigye a kiállítótermekből a széles tömegekhez, így kezdett el köztéri szobrokat, szökőkutakat és kultikus tárgyakat készíteni. Augusztus 20-án kisplasztikáiból, vázlataiból és szobrairól készült fotókból nyílt tárlat Ópusztaszeren a Rotundában.

A kárpátaljai

Matl Péter

alkotásait csodálhatják meg mindazok, akik ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba (ÓNTE). Az 1960-ban született szobrászművész tárlatának megnyitóján

Kligl Sándor

méltatta művésztársának munkásságát. „Ezek a szellemes, játékos, ötlettel teli festmények, kisplasztikák és szobrok sokféle anyagból készültek, mutatja, hogy a művészt sok minden foglalkoztatja, s ezeket a szobrászat és a festészet eszközeivel közvetíti nekünk. Kisplasztikái, rajzai, vázlatai, amelyeket itt kiállított, önmagukért beszélnek” – fogalmazott Kligl Sándor. A tárlat megnyitóján – melyen

Fábri-Ivánovics Tünde

többszörösen kitüntetett, aranygyűrűs népdalénekes is közreműködött – az alkotót ópusztaszeri kötődéséről is kérdeztük: „A munkácsi házunknak van egy különleges kötődése Ópusztaszerhez és magához a körképhez. A mi házunkban lakott

Lehoczky Tivadar

helytörténész, aki

Jókai Mór

barátjaként fogadta Feszty Árpádot, s ő mutatta meg azokat a helyszíneket, melyeket később megfestett a körképen” – mesélte el

Matl Péter

, aki számára nagy öröm, hogy száz évvel később ő maga is Ópusztaszeren lehet. Matl egyik legjelentősebb alkotása a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékműve a Vereckei-hágón, amivel kapcsolatban portálunknak elmondta, 1996-ban kezdték meg az építkezést, amit akkor leállítottak, s végül 2008 nyarán avatták fel, amit azóta többször megrongáltak. Az alkotó az építkezés leállításakor mindenképpen be akarta fejezni művét, s akkor született néhány grafika, amelyeket most a Rotundában tekinthetnek meg az érdeklődők. Mivel az emlékmű motívumai is kapcsolódnak a Feszty-körképhez egyfajta kollázsként, Matl Péter számára különleges kiállítóhelyszín Ópusztaszer.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.