Barantázásnak böllönködés a vége + FOTÓK

Tradicionális magyar harcművészetünk gyökereihez nyúlik vissza a baranta. A közelmúltban feltámasztott, azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportot már közel 2500 ember űzi a Kárpát-medencében, mesterei jelenleg is formálják, új elemekkel frissítik készletét.

Bár a modern baranta csak húszéves múltra tekint vissza, tradicionális formáját évezredek óta űzik őseink. Harcos múltunk elengedhetetlenné tette, hogy kifejlesszük szokásainknak és lehetőségeinknek megfelelő küzdőformát, mely a kilencvenes évek elején szinte a feledés teljes homályából került ismét a köztudatba. A péntektől vasárnapig

az újszegedi Rendezvényházban megtartott EMI-táborba

kilátogatók a saját bőrükön is megtapasztalhatták a stílus hatékonyságát: a Zrínyi Miklós Baranta csapat Budapestről érkezett, hogy bemutatójukkal Szegeden is népszerűsítsék a küzdősportot.

Svájctól Mongóliáig használják a Hajdúkötözőt

A baranta kialakítója a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanító Vukics Ferenc volt. Ifjúkorában, egy Zala megyei településen ismerkedett meg Somogyi Józseffel, aki pásztorként dolgozva szabadidejében a gyerekeket tanította ostorral, bottal küzdeni és birkózni. "Most csak elbarantáskodtok, de nehogy böllönködés legyen a vége" - hallotta sokszor Vukics Ferenc, aki az írásos emlékek felkutatásával, hagyományőrzők felkeresésével élesztette ismét fel az évezredes magyar mozgáskultúra halványan pislákoló tüzét. "A baranta szó a világ számos nyelvében szerepel, Nepálban egy hegy is ezt a nevet viseli. Jelentése szinte ugyanaz mindenhol: harcra, hadra való felkészülés" - magyarázta Szabó László, a pesti barantacsapat tagja. Jelenleg közel 2500 ember űzi ezt a sportot: nagy részük a Kárpát-medence magyarok lakta területein él, de Németországban, Svájcban és Mongóliában is vannak nagyobb barantás csoportok. Két szakágán belül (lovas és gyalogos, a Szegedre érkezett csapat ez utóbbit képviselte) 10-10 versenyszámban ütközhetnek meg a felek földharctól a kézitusán át egészen a fegyveres összecsapásokig. A pusztakezes technikák jellemzője, hogy a küzdelmet befejező feszítő, fojtó mozdulatok legtöbbjét már álló helyzetben kialakítják, a földharc során már csak szorosabbra fogják. "A távol-keleti technikáktól eltérően itt jóval kevesebbek a dobó és feszítő mozdulatok: a hadviselő felek foglyul ejteni vagy megölni akarták ellenfelüket, így a fojtással kábították el vagy végeztek velük" - mondta Szabó László, aki mutatott is pár fogást. A "Hajdúkötöző" és az "Avar ló" nevű technikával is másodpercek alatt földre vitte az ellenfelet.

Nemzetközi szinten is megállja a helyét