Megnyílt a könyvhét - Lackfi az irodalmi valóságshow-ról + FOTÓK
2012. június 7., csütörtök
Megnyílt a 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyv-napok szegedi rendezvénysorozata - a könyvünnep idei megnyitójára Lackfi János József Attila-díjas író érkezett a Tisza-parti városba.
Idén is a Somogyi-könyvtár koordinálja a könyvhét eseményeit, melyek központi helyszíne a Reök-palota előtti tér. A bibliotéka által szervezett több program a
támogatásával valósul meg. A szegedi önkormányzat iskolavárosként és kulturális központként mindig is elkötelezett volt a kultúra, és így a könyvhét irányában is, a gazdasági válság idején is szeretnének hozzájárulni a szegedi alkotók műveinek népszerűsítéséhez – fogalmazott köszöntőjében
Solymos László
alpolgármester. Évek óta hagyomány, hogy a könyvünnep kapcsán írók-költők könyveik megjelentetéséhez könyvtámogatást kapnak a szegedi önkormányzattól. Elismerésben részesült
Árpás Károly, Bene Zoltán, Borsi István, Fári Irén és Simoncsics János
, valamint
Kovács Flóra
, a Vántus Társaság és a Bába és Társai Nyomdaipari Kft. – utóbbi nevében
Majzik István
ügyvezető vette át támogatást a Szegedtől Szegedig Antológia 2012. évi kiadványáért. Az antológia egyébként idén 15-dik alkalommal látott napvilágot. Az Év Könyve díjat – melyet a 2011-ben megjelent legjobb-legszebb könyvnek ítélnek oda évente –
Lázár Pál
képzőművészeti albuma nyerte el – az elismerést
Lázár Pálné
vette át. A megnyitót a Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tündérrózsa csoportjának táncos műsora, valamint
Volford Anna
, az iskola tanulójának szavalata színesítette.
Nagy disznóság
„Szeretném kicsit leleplezni az irodalmat, amit annyit magasztaltunk” – kezdte köszöntőjét a könyvhét megnyitására felkért Lackfi János. „Az irodalom kérem szépen nagy disznóság” – a szerző nem szépített. „Az irodalomhoz először is vér tapad, többnyire ártatlanok vére. Dosztojevszkij bölcs és mély filozófia kíséretében szutyok módra agyonveret egy öregasszonyt egy jobb sorsra érdemes diákkal, akire aztán ráhúzza a vizeslepedőt. Shakespeare a halhatatlan szerelem példázatának megírásához kivégzi a világ legédesebb szerelmespárját, és mellékesen csinos gúlát rak köréjük egyéb hullákból. Arany János egymaga ötszáz walesi bárdot végeztet ki, hogy cserébe egy roppant tanulságos és hazafias költeménnyel gyarapítsa irodalmunkat” – sorolta Lackfi János. „Gróf Tolsztoj Leó egy fagyos téli napon drága prémes bundában, jégeralsóban és szőrmekesztyűben elmegy egy kishivatalnok ismerőse temetésére, megrendülten végigállja a szertartást, kifejezi részvétét a zokogó özvegynek, hazafelé pedig már dörzsölgeti a markát, hiszen milyen pompásan és hatásosan feldolgozhatja ezt a szürke és unalmas, a lehető legjobbkor kimúlt pacákot Iván Iljics halála című elbeszélésében. Egy szép napon talán még a magyar tankönyvekbe is bekerülhet” – folytatta az író.
Sajátos valóságshow
„Szóval az irodalom sajátos valóságshow, a túlélők a vircsaftja. Minden temetés után összevigyorgunk ebben a világméretű kihalóversenyben, elégedetten, hogy ügyesek voltunk, egyelőre valaki más esett ki helyettünk” – összegzett Lackfi. Elérkezett a második pont. „Tetszik, nem tetszik: az irodalom másik fő bűne az állandó beteges hazudozás, az olvasók előre kitervelt megtévesztése. Igaz, az olvasó, miután a gonosz világ folyvást átejti, megrövidíti, kikacagja, fogja magát, hazamegy, papucsba és háziköntösbe bújik, teát vagy vörösbort tölt magának, letelepszik a szokott kényelmes foteljébe kezében a kedvenc könyvével, miközben pontosan tudja, sőt, alig várja, hogy most aztán megint jó alaposan becsapják. A játszma előre le van játszva – ez köztudott. Semmi váratlan nem történhet velünk az irodalomban, semmi olyan, amit már jó előre ki ne terveltek volna, mégis úgy csüngünk egy-egy könyv merész fordulatain, mintha valóban minekünk kellene szakadékba ugrani, királylányt menteni, cseh vitézt ledöfni, vagy Waterloonál elesni. A klasszikus krimiséma jegyében azért olvasunk bűntettekről, hogy miután fogalmunk sincs róla, ki a tettes, megérkezzen Poirot vagy Miss Marple, és bennünket az orrunknál fogva vezetve, a semmi különösre nem utaló apró jelekből kiindulva kristálytiszta logikával felmutassa az emberi tényezőkből felvázolt matekpélda megoldását” – magyarázta az író.
Nem csalás. Varázslat!
Jól tudjuk, hogy sose mondanak csődöt, mégis végignézzük a filmet. „De vajon miért? Itt van az irodalom, a film és mindennemű történetmesélés lényege, fontosabbak a megfejtéshez vezető út izgalmai, mint maga a végeredmény. (…) A Nobel-díjas Orhan Pamuk írja, hiába mondja el a modern illuzionista, hogy csal, lelkes nézője akkor lesz boldog, ha egy pillanatra el tudja hinni, hogy nem csalás, hanem varázslat tanúja. (…) Lényeges ugyanakkor, hogy az irodalom – bármilyen furcsán hangzik – igazat hazudjon. Vagyis, hogy csupa hamis elemből létrehozzon egy olyan káprázatot, amely töményebb, igazibb a valóságnál” – véli Lackfi János. „Minden irodakukac egy Ivan Iljics, minden elhanyagolt, rosszul szeretett, fantazmákba menekülő asszony egy Madame Bovary, minden meggyalázott, megalázott, megkeseredő szolgálólány, titkárnő, takarítónő egy Édes Anna, akár kést ragad urai ellen, akár nem. Értük szól a harang, az irodalom harangja, vagyis hogy miértünk, mindannyiunkért. A mi kedvünkért, a mi demokratikus képviseletünkben hazudik olyan szépeket az irodalom, hogy szinte magunk is elhisszük. Pedig tudjuk, hogy csak olvasók vagyunk, a könyv pedig csak papír, meg tinta, meg enyv, jó esetben gerinctájon egy kis cérna. Ahogy a zászló csak bot és vászon. De nem bot és vászon” – zárta gondolatait az író.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
