Stohl András és Dolhai Attila a Szegedi Szabadtéri Játékokon


Opera-, musical-, operett- és néptáncprodukciót, összesen öt új, illetve a Dóm-térre átalakított előadást láthat július 6. és augusztus 20. között a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége.
Bátyai Edina
a programot beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár a műsor összeállítása közepette vontak el 20 millió forintot a költségvetésükből, nem a produkciókból takarítják azt meg, hanem a fesztivált, illetve a Reök-palotát működtető kft. gazdálkodását fogják még szorosabbra. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Újszegedi Színpad műsoráról az anyagi kondíciók miatt egyelőre nem döntöttek. A jegyeladásban is késnek az üdülési csekkek kifutása és Széchenyi-kártyára cserélése miatt, hiszen a fesztivál jegyeinek mintegy felét korábban üdülési csekkel vásárolták.
Kesselyák Gergely
karmester, a fesztivál művészeti vezetője megjegyezte: a minőség és a popularitás kényes egyensúlyára idén is nagyon kell ügyelniük, mert a jegybevétel a büdzsé csökkenése miatt különösen fontos. Az idei programot a Győri Nemzeti Színházzal és a debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben szerkesztették. Győri vendégprodukciónak számít
Frank Wildhorn
Jekyll és Hyde című musicalje, amelyet 10 évvel ezelőtt már Budapesten színpadra állított Molnár László, aki a kettős címszerepet is alakítja. Fellép a zenés horrorban
Janza Kata, Tunyogi Bernadett
és
Forgács Péter
is.
Novák Ferenc
több mint négy évtizede áll szakmai kapcsolatban a Szegedi Szabadtéri Játékokkal. A néptánc doyenje a Hegyen-völgyön lakodalom című látványos produkcióban 200 felnőtt és 100 gyerek táncost mozgat meg a háromszintű színpadon. A műsorban szerepet kap egy szlovák, egy horvát és egy szerb autentikus táncegyüttes és kórus,
Herczku Ági
énekel, a zenei anyagot
Kiss Ferenc
állítja össze.
Alföldi Róbert
idén
Szirmai Albert
és
Bakonyi Károly
Mágnás Miskáját rendezi a Dóm-téren. Mint hangsúlyozta, a feledhetetlen
Gregor József
emlékének ajánlja az előadást, akivel a sokat emlegetett, nagy sikerű Csárdáskirálynőben dolgoztak együtt. "Ne várják ugyanazt a Mágnás Miskától, mert egészen más mű" - jegyezte meg. "Minek hisszük magunkat, minek szeretnénk látszani, hogy része lehessünk valamilyen fontosnak látszó körnek? Ezt a kérdést tesszük föl" - fűzte hozzá Alföldi Róbert. A szegedi produkcióban Miska
Stohl András
lesz, Rolla
Rácz Rita
, Marcsa
Radnay Csilla
, Baracs mérnök pedig
Haja Zsolt
. Tixi és Mixi grófot
László Zsolt
és
Znamenák István
alakítja. Az opera műfaját két egyfelvonásos képviseli: Mascagni Parasztbecsületét, amelyet egykor maga szerző vezényelt Szegeden, most
Kesselyák Gergely
dirigálja, a rendező
Kerényi Miklós Gábor
lesz. Leoncavallo Bajazzók című művében igazi artistákat léptet fel Kerényi. Mint elmondta, ők a bemutató hetében a szegedi Kárász utcában naponta kisebb-nagyobb mutatványokkal hívják fel a figyelmet a bemutatóra. A Parasztbecsületben Santuzzát
Frankó Tünde
, Lolát
Mester Viktória
, Alfiót
Perencz Béla
énekli. Turiddu szerepét pedig a musical világából az operettbe és onnan az opera terepére kiránduló
Dolhai Attilára
bízta Kerényi. A Bajazzókban Canio szerepe
Avgust Amonové
lesz, Neddát
Asmik Grigorian
személyesíti meg, Silviót pedig
Boris Grappe
alakítja. A debreceni Csokonai Színház
Szarka Tamás
Mária című musicaljét hozza el Szegedre. Mint
Vidnyánszky Attila
igazgató-rendező kiemelte, a náluk már bemutatott bibliai történet az utóbbi 10 év legnagyobb szabású produkciója a teátrumban. Az anyaság, a reménység és a jövő a témája a lírai alkotásnak, amelyben Máriát
Újhelyi Kinga
, Erzsébetet
Pápai Erika
játssza.