A kis ceruzarajzoktól a hatalmas tusfestményekig: Vinkler 100 a Reökben + FOTÓK
2012. január 16., hétfő
Vinkler László a Szabadkán született, de Szegeden élő festőművész születésének századik évfordulója alkalmából készít emlékkiállítást Nátyi Róbert művészettörténész, a Reök-palota művészeti vezetője.
Vinkler László
a progresszív festészet és grafika egyik kiemelkedő kortárs alkotója iskolateremtő képzőművész volt. A tanítványok és a helyi művészetkedvelő közönség körében fogalom volt művészete, művészettörténeti és -elméleti munkássága, ugyanakkor a nevéhez fűződik a szegedi tanárképző főiskola (ma SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) Rajz- és Művészettörténeti Tanszékének megalapítása is.
Nátyi Róbert
szerint ez egy kiállítási halmaz lenne, nemcsak a Reök-palota, hanem a Móra Ferenc Múzeum is bemutatná a festő munkáit. A múzeum a saját anyagából válogatna, ők pedig magángyűjteményekből kölcsönöznék a bemutatásra kerülő alkotásokat. Tervek vannak arra, hogy a kiállítás egy részét esetleg Olaszországba is kivigyék, hiszen Vinkler a ’30-as években római akadémiás volt, tanulmányutakat tett Itáliában, a mediterrán kultúra nagy rajongója és ismerője hírében állt. Ennek legfőbb akadálya az, hogy főleg magángyűjteményekből kellene összeszedni a képeket, ami nem könnyű vállalkozás.
Európai szellemiségű vidéki festő
„A mi kiállításunk egy erős válogatás lenne a pályakezdéstől egészen a 70-es évek végéig” – ecseteli az elképzeléseket Nátyi. Vinklerről tudni kell, hogy nagyon sokszínű életművet hagyott hátra. A művészettörténész sajátos fénytörésben látja a vinkleri életművet. Nátyit elsősorban az érdekli, hogy vidéki, Szegeden élő művészként hogyan tudott integrálódni az egyetemes országos képzőművészeti áramlatba az európai szellemiségű, européer műveltségű festő, akire talán a pictor doctus kategória is joggal ráillik. Tényleg a művelt festők közé tartozott, teoretikus munkássága, művészetelméleti és művészettörténeti tevékenysége egyaránt jelentős. Ez utóbbi tárgykörben tartott előadásai legendásak voltak. Egy ilyen kiváló fölkészültségű, nagyszerű tehetségű művész az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek Magyarországán, egy vidéki nagyvárosában milyen pályát futhatott be - erre reflektálna a kiállítás. A művész kései korszakában vannak nonfiguratív, úgynevezett tasiszta művek, amelyek teljes mértékben kapcsolódnak az akkori magyar neoavatgárd mozgalmakhoz. Legtöbb művész Pesten vagy nagyon sokan Nyugat-Európában futja ki ezt a pályájukat, míg Vinkler egyfajta vidéki elszigeteltségben próbálja megvalósítani ugyanezt. A ’60-as években a Nemzeti Galériában megrendezett nagy kiállítását, ahol ezeket a képeket bemutatta, a korabeli kritika levágta, aminek következtében a művész vissza is vonult. Egy-két értelmezője és elemzője akadt csupán, nagy vigasztalás lehetett a számára, hogy egyikük éppen Barcsay Jenő mester volt.
Vinkler-monográfiával még adós a szakma
A művész életművének integrálása az utókor számára is fontos lehet. Noha történtek kísérletek a magyar művészetbe való beillesztésére, még mindig nagyon nagy az adósságunk Vinklerrel szemben. Albumok jelentek meg, a teoretikus munkáiból adtak ki válogatást, grafikai mappa is napvilágot látott, de egyik sem pótolhatja a komoly, elmélyült tudományos monográfiát, amely még mindig várat magára. Vinkler elképesztően produktív alkotó volt – hangsúlyozza Nátyi Róbert –, nagyon könnyen, gyorsan dolgozott, rengeteg tusrajza, akvarellje, festménye lappang magángyűjteményekben. Ezért is kell egy ilyen kiállítás, hogy újrarendszerezzék, újralássák azokat az alkotásokat, amelyekre esetleg a szakma eddig nem figyelt föl. Előbb-utóbb aztán talán összegyűlik annyi tudás, anyag és információ, amivel neki lehetne kezdeni egy összegző Vinkler-monográfia megírásához. A szakember elmondta, hogy a Reökben megrendezett kiállítást valamelyest az épület térbeli adottságai is meghatározzák. Az eredeti koncepció az, hogy a főiskolás tanulmányrajzoktól egészen a ’70-es évekbeli nagy tasiszta alkotásokig minden korszakból bemutassanak valamilyen jellegzetes művet. Gyakorlatilag tehát a retrospektív tárlat irányába mennének el, a több ezer Vinkler-műből 100-120-at láthatna a közönség, mintegy keresztmetszetét a festő gazdag, majd 50 évet felölelő életművének. Talán a legfontosabb szempont a sokoldalú, magát több technikában kipróbáló alkotó bemutatása és kevésbé az, hogy csak és kizárólag fő műveket sorakoztassanak fel. Ebből is következik: a szervezők nem a tűzijátékra szeretnének rámenni.
A neoavantgárd szegedi apostola
A szakember szerint a művész valódi attitűdjét a kis tusrajzok és ceruzarajzok legalább olyan pontosan mutatják meg, sőt sok esetben hitelesebben, mint a hatalmas méretű, hetekig készült olajképei vagy monumentális reneszánsz parafrázisai. Amióta a szakma újra elővette Vinkler László életművét, egyre inkább az kerül érdeklődésének homlokterébe, mi késztette a mestert arra, hogy az avantgárdhoz kapcsolódva, amely még Budapesten is nehezen jelentkezhetett, létrehozza ezeket a borzasztóan drámai, tragikus hangvételű, néha már-már brutális, hatalmas méretű, nonfiguratív, fekete tusfestményeit. Sokan nem is értették, hogy ez a kiválóan fölkészült, akadémista képzettségű, nagyon jól rajzoló mester miért ebbe az irányba ment el. Az újabb kori művészetírás – nem véletlenül –, ezt tekinti az életmű fő részének. „Magam is ez irányba hajlok, s a kiállítás koncepciójában ez valószínűleg meg is fog jelenni” – erősíti meg Nátyi Róbert. Vinkler alkotásai január 20-tól március 11-ig tekinthetők meg a Reök-palotában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
