Thealter U21 blog - plusz második nap

Ha kétszáz év múlva egy színházigazgató leporolja Háy János valamelyik darabját, sarkított de igen jellemző képet kap a huszadik század végi Magyarországról. És ha én lennék a jövőbeli rendező, akkor bizonyára a Nehéz című darabot választanám, ám a darab második felét, az előzményeket bemutató negyvenöt percet egyszerűen kihagynám. Az akkori, már tisztán digitális kultúrán nevelkedett nemzedék fizikailag képtelen lenne végigülni a darabot.

Ez az előadás azonban tegnap volt, felfokozott érdeklődés és megemelt helyárak mellett. Az idei fesztivál hangulatához képest monumentális színpad és filmeket is megjárt, profi színész fogadta a nagyérdeműt. Két és negyed óra, figyelmeztettek az udvaron, egyben és csendben, de úgy legyen ám! Ennek ellenére szólalt meg mellettem az történet kellős közepén egy majdani színésznő csilibili telefoncsörgése, és nézhettem végig az első sorban ülő lány végtelen sms folyamát. Csak hiszem azt, hogy el tudom képzelni, mi lesz kétszáz év múlva. Háy János ujjai képzeletemben oly könnyedén futnak a laptop billentyűi felett, hogy a monitoron megjelenő szöveg gyorsabb mint a gondolat. És ez a szöveg nagyon jó és nagyon erős. Pedig végtelenül egyszerű, maga az élet. Egy férfi élete, akit sorsa visszavetett a szülői házba és egy végtelen monológban meséli el, mi vezetett idáig. A darabnak ez a másfél órája maga a csoda, a tömény színház, az a közös áhítat, amiért újra és újra elzarándokolunk. Csak ritkán adatik meg az ilyen. Miközben a férfi, Mucsi Zoltán szószerinti legatyásodását nézzük végig, az anya, Lázár Kati csak ül a színpadon, levest főz, ruhát foltoz és tűri az állandó számonkérést. Mert azt már most láthatjuk, hogy mindenért a mama és már rég halott papa a felelős. Minden rossz beidegződés, minden rossz döntés eleve adott, a falusi családból a nagyvárosba magával vitt hozomány. Mucsinak kegyetlen hosszú monológot kell ledarálnia, néha hibázva, néha kicsit túljátszva. De a legerősebb szerep a szótlan anya szerepe. Lázár Kata tökéletes, ahogyan ül, ahogyan ránéz fiára, amikor az újabb italt tölt magának, ahogyan meggyújtja a gyertyát, mert kikapcsolták az áramot. A végtelen fájdalom legszebb megfogalmazása. Mikor már mindent tudunk, testünk és lelkünk szilánkokra törve, torkunk kiszáradt és a műanyag szék észrevétlen remeg alattunk, akkor lépünk vissza az időben. Ki hogyan éli meg, én ráadásnak ámde fizikai büntetésnek, egy előre hozott (térben és időben, ugye milyen egyszerű) színpadon végig nézhetjük, végig kell nézni, mi vezetett idáig. Mintegy magyarázat, hogy mindenért maga a férfi okolható, hogy semmilyen jelet nem hajlandó figyelembe venni, hogy csak előre hajtja azt a makacs, paraszt fejét, hogy számára egyetlen megoldás van mindenre, az alkohol. E második rész egyetlen hozadéka (mert egyébként mindezt már régen tudtuk a végtelen monológból), hogy megszólal az anya, aki maradt a másik színpadon, azaz a jelen időben és kegyetlen egyszerűséggel elmeséli a férfi halálát. Pedig ő mindig mondta, hiába idegesítette a férfit: a hídon vigyázz fiam! Mindent egybevetve, szép és elgondolkoztató színházi este volt. Kicsit hosszú, kicsit túlmagyarázott, de a szomorúság előző napról mindenképpen itt maradt a Zsina udvarán. Ősz van, nyárutó. Fogjuk rá! Thealter U21 plusz - Régi Zsinagóga Bárka Színház: Háy János: Nehéz Ma este a Zsinában a szegedi és MASZK kötődésű Bereczki Csilla rendezést láthatjuk, utána a Kaposvári Egyetem fiataljai osztják meg velünk Cseh Tamás dalait.

Petró János