Kultúra

Megújult a Magyar Írószövetség honlapja

Megújult a Magyar Írószövetség honlapja

2011. június 9., csütörtök
Megújult a Magyar Írószövetség honlapja

A Magyar Írószövetség arculatváltásának egyik első lépéseként megújult a szervezet honlapja. A www.iroszovetseg.hu a korábbinál áttekinthetőbb struktúrával, modernebb designnal, frissített, naprakész információkkal várja a látogatókat.

Az írószövetség csütörtöki közlése szerint a honlap átalakítását házon belül, minimális ráfordítással oldották meg. A megújult weboldallal egyszerre egy új hírlevelet is elindítottak, amely rendszeresen tájékoztat majd a szövetség programjairól és a Bajza utcai székházban zajló eseményekről. "A fejlesztés természetesen nem áll meg, hiszen szeretnénk például egy naprakész, fényképes írólexikont, működő fórumot, jól használható archívumot létrehozni a szövetség honlapján" - mutatott rá

Szentmártoni János

, a szervezet elnöke az MTI-hez is eljuttatott közleményben. Mint az írószövetség tavaly novemberben megválasztott, eddigi legfiatalabb (35 éves) vezetője írja, szeretné, ha az elnöksége ideje alatt a Magyar Írószövetség arculata fokozatosan megújulna, korszerűsödne. Ennek egyik első és halaszthatatlan lépése volt a honlap megújítása. "Az új weblap nemcsak a megújulást szeretné jelképezni, de a szövetség hatékonyabb kommunikációját is segíteni hivatott" - tette hozzá Szentmártoni János, megjegyezve: a Magyar Írószövetségnek több mint kilencszáz tagja van, akiknek ma már 40-50 százaléka napi rendszerességgel használja a világhálót, ez ugyancsak indokolta az oldal megújítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.