Lengyel út a szabadsághoz - Szolidartás az Emlékpontban

Korabeli újságok, plakátok, fotók, jelszavak és karikatúrák mutatják be a lengyel nép rögös és küzdelmes útját a kommunista elnyomásból a szabadságig a hódmezővásárhelyi Emlékpontban június 30-án, csütörtökön 17 órakor nyíló kiállításon.

A tárlaton a vásárhelyi közgyűjtemény által készített interjúkon megszólalnak olyan személyek is, akik a nyolcvanas években lengyel kapcsolatokat ápoltak. A Csongrád Megyei Levéltár által összeállított 21 tabló a Szolidaritás mozgalom történetét kívánja bemutatni, amelynek kialakulását sokan

II. János Pál

pápa első, 1979-es lengyelországi látogatásával hoznak összefüggésbe. Az ezt követő sztrájkok eredményének tulajdonítható, hogy az időközben megalakult Szolidaritás szakszervezetet hivatalosan is bejegyezték. Az 1981 decemberében bevezetett hadiállapottal egyidejűleg a szervezetet is betiltották, s csak 1989-ben, az első szabad választások után alakult törvényes politikai párttá. A Szolidaritás mozgalomnak sorsfordító szerepe volt a lengyel politikai élet alakulásában, s egyúttal az egész szocialista táborban végbemenő politikai változások nyitányát is jelentette.

A Szolidaritás Független Szakszervezet története

A három évtizeddel ezelőtti lengyelországi események fordulópontot jelentettek a szovjet megszállás és érdekszféra alatt álló kelet-európai térség történetében. A gdański Lenin Hajógyár munkásai 1980. augusztus 14-én sztrájkba léptek az elbocsátott munkások visszavétele, az 1970-es áldozatok emlékművének felállítása, valamint a dolgozók jogainak tiszteletben tartását végett. Vezetőjük egy elbocsátott villanyszerelő,

Lech Wałęsa

lett. A sztrájkolók elfoglalták a hajógyárat és mélyreható változtatásokat követeltek, amelyeket 21 pontban foglaltak össze. Többek közt a párttól és a munkaadótól független, szabad szakszervezetek megalakítását követelték, munkareformok bevezetését, és a polgári jogok biztosítását. A következő napokban számos ipari üzem és gyár csatlakozott a sztrájkhoz. A gdański hajógyár területe augusztus 31-ig a szabadság terévé vált, s ez kihatott az egész országra. Megszületett a Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezet, az első szabad szakszervezet a vasfüggöny mögött. A Szolidaritás azonban jóval többet jelentett egyszerű szakszervezetnél. A hatalmas társadalmi-politikai mozgalom taglétszáma villámgyorsan elérte a tízmillió főt, és a függetlenség, a kommunista hatalommal szembeni ellenállás szinonimájává vált. 1980 végére a lengyel vezetés látszólag elismerte a Szolidaritást, és fél évvel a megalakulása után, 1981 tavaszára a lengyel társadalom győztesnek érezhette magát. Azonban a keletről érkező harckocsik – feltételezett – veszélyére hivatkozva a lengyel kommunisták brutális támadást intéztek a demokratizálódó társadalom ellen. 1981. december 13-án Lengyelországban bevezették a hadiállapotot. A Szolidaritás Független Szakszervezetet betiltották, mintegy ötezer tagot tartóztattak le és internáltak (többek között Lech Wałęsát is), a sztrájkokat leverték. A legvéresebb összecsapásra a „Wujek" Kőszénbányában került sor, ahol kilenc bányász vesztette életét, és sokan megsebesültek. A terror ellenére, a hadiállapot bevezetésének kezdetétől a letartóztatástól megmenekült szakszervezeti tagok tovább szervezték a mozgalmat. A falakra festett jelszavak és jelképek, a titokban terjesztett írások és szórólapok, a földalatti rádió rövid bejelentkezései a földalatti küzdelem szimbólumaivá váltak. 1986 szeptemberéig Lengyelországot elnyomó, diktatórikus törvények kötötték gúzsba. A hatalom végül politikai okokból abbahagyta a letartóztatásokat, és a lengyel kommunisták, a közeledő gazdasági katasztrófától tartva, az egész szovjet táborban elsőként, tárgyalásokba bocsátkoztak az ellenzékkel. 1989. június 4-én, az első szabad parlamenti választásokon a Szolidaritás által támogatott képviselők megszerezték az összes, az ellenzék számára megszerezhető parlamenti helyet, és 99 széket nyertek el a szenátusban. Mindez megmutatta a Szolidaritás mögött álló óriási erőt. A választások lehetővé tették, hogy 1989 augusztusában megalakuljon az első nem kommunista kormány

Tadeusz Mazowiecki

vezetésével. 1990 decemberében, a köztársasági elnöki választáson, a Szolidaritás Független Szakszervezethez kötődő választmány eldöntötte Lech Wałęsa győzelmét. Lengyelország számára az 1989-es év végének hozadéka az lett, hogy címerébe visszakerült a koronás sas, és az ország neve újra Lengyel Köztársaság lett. Az Európai Unió soros elnöki tisztének Lengyelország részére történő átadásának előestéjén, június 30-án délután öt órakor az Emlékpontban nyílik kiállítás a Szolidaritás mozgalomról. Köszöntőt mond

Blazovich Péter

, az Emlékpont intézményvezetője, a Szolidaritás mozgalomhoz fűződő személyes emlékeit

Biernacki Karol

megyei levéltár-igazgató idézi fel. Az Emlékpont kiállítása augusztus 14-ig látogatható.