Kultúra

Hazatért a Szegedi Kortárs Balett

Hazatért a Szegedi Kortárs Balett

2011. június 30., csütörtök
Hazatért a Szegedi Kortárs Balett

Hazaérkezett Bulgáriából a Szegedi Kortárs Balett, a társulat sokadik alkalommal képviselte Magyarországot EU-s soros elnöksége kapcsán.

Az elmúlt félévben Kairóban, Alexandriában, Pozsonyban és Ljubljanában járt a

Pataki András

igazgatása alatt működő együttes, most Szófiából érkezett haza, ahová

Doncsev Tosó

, a Bulgáriai Magyar Intézet igazgatója meghívására utazott és a IX. szimfónia című darabját adta elő.

Juronics Tamás

koreográfiája ezúttal is lenyűgözte a nézőket, percekig zúgott a tapsvihar a Szófiai Operaházban, így búcsúztatták Magyarország elnökségét az Európai Unió élén, ez alkalomból

Láng Judit

nagykövet mondott beszédet az előadás előtt. Legközelebb július 16-án és 22-én már itthon lépnek fel a táncművészek, legnépszerűbb produkciójuk, a Carmina burana lesz műsoron először Balatonfüreden, azután a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ezt követően pedig augusztus végig pihenni térnek a balettcipők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.