Kultúra

Fotószimpózium - A világ pillanatokban rejtőzik

Fotószimpózium - A világ pillanatokban rejtőzik

2011. június 21., kedd
Fotószimpózium - A világ pillanatokban rejtőzik

A Fotószimpózium a hírünket is elviheti a világba, hiszen az idei meghívott fotóművészek közül többen is rendszeresen kiállítanak nem csak itthon, hanem külföldön is. Többségük nem először résztvevője a szimpóziumnak. Ám az idei, a XI. szimpózium témája nem mindennapi: Hódmezővásárhely vallási élete, egyházak, gyülekezetek, emberek, épületek, kegytárgyak, emóciók, emlékek a múltból, üzenetek a jövő számára.

A téma következetes folytatása az egy évtizede felvetett civil kezdeményezésnek, amely a fotószimpóziumot azzal a céllal hívta életre, hogy megörökíts az elkövetkezendő korok számára a XX. század végi, XXI. század eleji Hódmezővásárhelyt. A megyei jogú város folyamatos patronálásával a szimpózium létrejöttében nagy szerepet játszott a Fodor házaspár, akik

Plohn József

fotográfus ’48-as honvédportréinak felbecsülhetetlen értéke nyomán szorgalmazták, hogy színvonalas, művészi értékű fényképsorozatok őrizzék meg Vásárhely mai arcát. Június 20-án az Emlékpont Múzeum galériájában találkoztak a művészek és a szimpózium munkájának előkészítésében részt vevő szakemberek. A múzeum munkatársai által összeállított prezentációs előadás segítségével átfogó képet kaptak Vásárhely vallási életéről, annak múltjáról, jelenéről, tárgyi kultúrájáról. Ezzel a „munícióval” ellátott művészek egy héten át felkeresik mind azokat a szakrális helyeket, amelyek témául szolgálhatnak, sőt mint elhangzott, fotózásaik akár művészettörténeti kutatómunka lehetőségét is magában rejtik. Az idei szimpózium résztvevői

Bahget Iskander, Balla András, Csák Miklós, Dömötör Mihály, Herbst Rudolf, Kocsis István, Módos Gábor, Németh Andrea, Oravecz Attila, Rózsa Zsuzsa, Siklós Péter

, valamennyien nagy múltú, több önálló kiállítást megért művészek. Többek között experimentális, dokumentarista irányzatban, riport- és tájfényképezésben, múzeumi fotózásban gyakorlott művészek és ha belenézünk mindegyikük munkáiba, kiállítási anyagaiba, egy a közös bennük, úgy tudnak láttatni, a fényképezőgépük exponáló gombját úgy nyomták le, hogy azt érezzük, a világ pillanatokban rejtőzik.

B. Szabó Zoltán vasarhelyihirek.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.