Kultúra

SzegedART: kulturális fesztivál két hónapon át

SzegedART: kulturális fesztivál két hónapon át

2011. május 19., csütörtök
SzegedART: kulturális fesztivál két hónapon át
Grafikai tárlat, portrérajzolás, karikatúra-kiállítás, festészet által ihletett divatbemutató várja a látogatókat a pénteken kezdődő és egészen július végéig tartó SzegedART fesztiválon. A képzőművészet nehezen megközelíthető, kicsit arisztokratikus műfaj, hiszen élvezetéhez galériákba, múzeumokba kell járni - emelte ki Tandi Lajos, a rendezvény kurátora a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A SzegedART fesztivált először tavaly rendezték meg, hogy közelebb vigyék az utca emberéhez a vizuális művészeteket. Mint elhangzott, idén ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját a Szegedi Kisgrafika Baráti Kör, a gyűjtemények legszebb darabjaiból nyílik kiállítás a Kass Galériában. Szintén fél évszázada kezdődött az oktatás a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában: az intézmény eddig 250 országos és nemzetközi hírű képzőművészt indított el a pályán, péntektől az iskola egykori és mai művésztanárainak nyolcvan alkotásából látható tárlat az Olasz Kulturális Intézetben. Szombaton és vasárnap rendezik a portrérajzolók találkozóját a Klauzál téren, itt olyan ismert grafikusok örökítik meg az érdeklődőket, mint Ács György, Kovács Zsigmond, Markulik Balázs, Mazán Vilmos vagy Zugor Zoltán. A Kass Szállóban május 27-től Szegedet ábrázoló, a XIX. és XX. század fordulóján készült képeslapok és a városban napjainkban készült fényképek segítségével mutatják be egy kiállításon, mi minden változott az elmúlt évtizedekben a csongrádi megyeszékhelyen A város cukrászdáiban május végétől az ország legkiválóbb karikatúrarajzolóinak műveit ismerheti meg a közönség. Május utolsó vasárnapján a Szent István tér lesz a fesztivál központja. A Szegedi Szépmíves Céh tagjai Liszt-korabeli ruhákba öltözött modellekről készítenek festményeket a helyszínen. A víztorony árnyékában klasszikus magyar festők népszerű képei által ihletett modern ruhákat mutatnak be, és képzőművészeti aukciót is rendeznek. Nyolcvan esztendeje indult el a Szegedi Szabadtéri Játékok; a jubileumi évad nyitóelőadása Az ember tragédiája lesz, ehhez kapcsolódóan júliusban szegedi és a városhoz kötődő művészek, Buday György, Varga Mátyás, Kass János és Deák Ferenc alkotásaiból látható tárlat az EDF Galériában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.