Kultúra

Csak a szobrokon volt katonacsizma

Csak a szobrokon volt katonacsizma

2011. március 27., vasárnap
Csak a szobrokon volt katonacsizma

Amerikai katonák látogattak el egy program keretében a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba, március 26-án. A 12 fős egység az afganisztáni Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport közös felkészítése miatt tartózkodik Vásárhelyen az 5. Bocskai István Lövészdandárnál.

Az Ohiói Nemzeti Gárda katonái több váltásban, már évek óta Magyarországon, magyar katonatársaikkal együtt készülnek fel, hogy Afganisztánban közös Hadműveleti Tanácsadó és Összekötő Csapatban együtt támogassák az afgán nemzeti hadsereget, mondta a Vásárhelyi Híreknek

Howard Pearce

őrnagy, az egység parancsnok helyettese. Hozzátette, a közös felkészülésben résztvevő magyar egységgel májusban indulnak Afganisztánba. A magyar-amerikai egység - a Hadműveleti Tanácsadó és Összekötő Csapat minőségükben- afgán katonai egységek felkészítését végzi. Az afgánokkal együttműködve segítik az ország stabilizálását. Kérdésünkre elmondta, iraki misszióban már vett részt, viszont először megy Afganisztánba. Végül megkérdeztük tőle, milyennek látta Magyarországot, amikor először járt itt. Pearce őrnagy, munkatársunknak elmondta a nagy beláthatatlan területekhez szokott szemének furcsa volt a sok egymást követő település. Budapestet nagyon szép városnak, egy kis ékszerdoboznak tartja. Az OMLT-k, magyarul a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport a NATO Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Erők (ISAF) részeként működnek Afganisztánban. Feladatuk az afgán nemzeti hadsereg tagjainak kiképzése és mentorálása. A 6 hónapos misszió alatt az afgán hadsereg tagjaival közösen feladatokat hajtanak végre a NATO-ISAF stratégia részeként, mely egy teljesen működőképes afgán nemzeti hadsereg felállítását tűzi ki célul. A közös csoport amerikai tagjait az Ohiói Nemzeti Gárda adja. Ohio államnak régóta fennálló, kiváló kapcsolata van Magyarországgal az Állami Partnerségi Program keretében. (Forrás:

vasarhelyihirek.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.