Kálmány Lajosra emlékeztek Szőregen

Kálmány Lajos néprajzkutatóra, katolikus papra – egykori szőregi segédlelkészre – emlékeztek péntek este a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban. Az emlékünnepséget Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő és a Szőregi Baráti Kör szervezte.

Az emlékest keretében

Miklós Péter

történész – a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi ügyvezető elnöke, a Fidesz kulturális tagozatának Csongrád megyei elnöke – ismertette a hallgatósággal

Kálmány Lajos

(1852–1919) életrajzát, majd bemutatta jelentőségét a magyar tudománytörténetben. „Kálmány Lajos a néphagyományok és a népi szövegek – népdalok, balladák, imádságok – gyűjtésével, valamint az ősi magyar hiedelemvilág rekonstruálásával nemcsak a magyar folklorisztikának, de az egész európai szellemi néprajznak nagy szolgálatot tett. Ennek bizonyítéka, hogy korának magyar és német tudományos elitje számon tartotta az egykori szőregi káplánt” – fogalmazott Miklós Péter, aki korábban önálló kötetben dolgozta föl Kálmány egyházi pályáját. A történeti előadás után az esemény résztvevői megkoszorúzták a szőregi plébániaépület falán elhelyezett – 1982-ben

Tápai Antal

készítette – Kálmány-domborművet. Itt

Péter László

irodalomtörténész professzor – az 1952-ben megjelent Kálmány Lajos. Egy nagy magyar folklorista című könyv szerzője – mondott rövid méltató beszédet. A rendezvényen részt vett a kilencvenkettedik életévét a napokban betöltött

Szarvas Béla

atya is, aki 1970 és 1995 volt szőregi plébános, s akinek lelkipásztori szolgálata idején szintén megemlékeztek Kálmányról. „Nagyon fontosnak tartom a szőregi helyi értékek és kulturális hagyományok őrzését. Ennek jegyében emlékeztünk meg ma a nagyhírű tudós papról, aki 1882 és 1885 között három évig volt segédlelkész Szőregen. Képviselői tevékenységemben a múlt értékeinek ápolását örömmel vállaltam föl, hiszen meggyőződésem, hogy csak múltunk, hagyományaink ismeretében építhetünk tartalmasan jövőt” – mondta Rózsavölgyi József, a városrész önkormányzati képviselője.

Kálmány Lajos

Kálmány Lajos (Szeged, 1852 – Szeged, 1919) néprajzkutató. Tanulmányait Szegeden és Temesvárott végezte. Magyarpécskán káplán lett, itt kezdte népköltészeti gyűjtését. Összeférhetetlen, nehéz, ugyanakkor a parasztokhoz húzó természete miatt gyakran összeütközésbe került feletteseivel. Ezért állandóan újabb és újabb plébániákra helyezték Temes, Torontál, Arad és Csanád megye területén. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás nagy, viszonylag homogén – Szegedről kirajzott népességű – terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából. Az addig túlnyomórészt tündérmesére, régies balladára és lírai dalra figyelő népköltési gyűjtést számos új műfaj tudatosításával gazdagította (történeti és katonaénekek, betyárballadák, hiedelemtörténetek, helyi mondák, vallásos mondák stb.). A Kriza János klasszikus gyűjtései nyomán Erdélyre tekintő kutatás érdeklődését más tájak, elsősorban az Alföld felé irányította. Folklorisztikai tanulmányai, melyek a népköltészet mitikus alakjaival foglalkoznak, úttörőek, a modern magyar folklórtudomány korszerű megalapozásához járultak hozzá. Kálmány életében nem sok elismerésben és csekély anyagi támogatásban részesült. Értékes gyűjteményeit jórészt saját költségén adta ki. Elhagyatva, rossz körülmények közt halt meg. Jelentős kéziratos hatyatékának egy része több mint harminc évvel halála után látott napvilágot.

Főbb művei:

Koszorúk az Alföld vad virágaiból. 1–2. kötet (1877–78); Szeged népe. 1–3. kötet (1881–1891); Hagyományok. 1–2. kötet (1914); Kálmány Lajos népköltési hagyatéka. 1–2. kötet (1952–1954).

Forrás:

Magyar Néprajzi Lexikon