Kultúra

Ismét jön a Baka István versmondó verseny

Ismét jön a Baka István versmondó verseny

2010. szeptember 17., péntek
Ismét jön a Baka István versmondó verseny

A szegedi székhelyű Baka István Alapítvány, a Kép-Szín-Ház Alapítvány és a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismét meghirdeti középiskolás és felnőtt kategóriában a Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyt „Én itt vagyok ‒ üzenet Új-Huligániából” címmel.

A találkozót ezúttal kétnaposra tervezik. A verseny másnapján a résztvevőknek lehetőségük lesz a zsűritagok által vezetett elmélyültebb műhelymunkára, a Baka-életmű rövid, összefoglaló áttekintésére, egy közös szegedi sétára valamint kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre, jó kapcsolatok kialakítására egymással, az alapítvány és a Baka-család tagjaival. Mindenkit szeretettel várnak, bárhol lakik Magyarország határain innen vagy túl! A távolabb lakó versenyzőknek ingyenes szállást és szerény étkezést is biztosítunk. (Vasárnapi szállást és étkezést csak az igényelhet, aki részt vesz az aznapi, 14 óráig tartó műhelymunkában.) A külföldről érkezők útiköltség-támogatást is kapnak.

A nevezés feltételei:

# Nem hivatásos vers- és prózamondók jelentkezhetnek, akik betöltötték 14. életévüket, és befejezték általános iskolai tanulmányaikat. # A versenyzőknek ‒ egy költeményt vagy prózát az egyetemes magyar irodalomból, ‒ egy Baka István-művet ‒ valamint egy Baka István által magyarra fordított alkotást kell megtanulniuk. # Egy-egy mű előadása nem haladhatja meg a 3 percet. A döntő helye és időpontja: Grand Café Mozi és Kávézó (6720 Szeged, Deák Ferenc utca 18.), 2010. november 27-28. Jelentkezési határidő: 2010. október 1.

Jelentkezési lap és program megtalálható ITT.

Érdeklődni a BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY munkatársainál lehet: Baka Istvánné: 62/630-286; 20/254-1772 Dr. Tényi Jánosné: 62/635-281, 30/857-2218; e-mail: baka-alapitvany@t-online.hu. cím: 6723 Szeged, Molnár u. 4. A program részleteiről a jelentkezőket e-mailben, folyamatosan tájékoztatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.