Top-operát, „slágeroperát” választott 2010-re a Szegedi Szabadtéri Játékok, hiszen olyan áriákat hallhat benne a szegedi nagyérdemű, mint a Torreádor-dal, Don José Virág-dala vagy Carmen Habanerája. Kesselyák Gergely karmester egy óriási lemezjátszó felett vezényli a nyitányt, a darab nem szűkölködik a monumentalitásban, nemcsak a díszletek, hanem a megjelenített érzelmek szintjén is. Mai világba transzformált Carment kap a közönség, de ezt a darab nem sínyli meg, az olyan jelenségek, mint a kacérkodás, a szerelem, a csábítás, a vágy, a hűség és a hűtlenség annyira időtlenek, hogy szinte bárhol, bármikor játszódhatna a történet. A Kerényi Miklós Gábortól megszokott látványvilágot kapjuk, a szereposztás pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket, csak három példát említve: Mester Viktória remekelt a címszerepben, megkapta a rendezés is a szenvedélyes, romantikus Carmenjét; Arnold Rutkowski utolérhetetlen Don José, Frankó Tünde Micaelája is jól megformált. Kerényi abszolút rutinos rendező már a szabadtérin, ez pedig jól látszik a jelenetek színpadi mozgásainak megkomponálásban is. Már a nyitókép is rendkívül hatásos, a torreádorok szerepeltetése, a remekre szabott táncbetétek mind a produkció értékét emelik. A darab földrengéssel kezdődik – a rendező megfogalmazása szerint Carmen maga is földrengés – és azzal is végződik, immár nem a világban, hanem belül, bennünk, a közönségben, mindent megrázó földindulás, egy szerető szív fájdalmas kiáltása meggyilkolt kedvese felett. Érdekességként egy kis operatörténet: Bizet Carmenjét először 1875 márciusában mutatták be a párizsi Opére Comique-ban, ekkor azonban még csak igen mérsékelt sikert aratott. A kritika véleménye szerint a mű nagyon igaz és nagyon visszataszító is volt. Bár a darab évad végéig műsoron maradt, megítélése nem változott. Ezután tűzte műsorára a bécsi operaház. Így érdekes módon a Carmen először német nyelven futott be – Guiraud recitatívóival, és egy nagy balettbetéttel. 1875. október 23-dikát írunk ekkor, Bizet már több hónapja halott…
