Kékítőgolyó – Thealter-blog: nyolcadik nap

Tekintsünk el attól, hogy a „felnőttek” fesztiváljára másfél órára belógott a diákszínjátszás. Tegyük ezt azért, hogy felmentsük a fiatal szereplőket az egyébként cseppet sem zavaró hiányosságok alól, mint például a beszédtechnika nehézségei. Mert mindezek ellenére hiteles játékkal állítottak tükröt az idősebb nézőknek is.

Ez volt az előadás legnagyobb színészi erénye.

Cziczó Attila

jó színházat csinál, nem véletlen, hogy az idei Feszt-Fest első díját hozta el a rendezés. Igaz, számomra már kicsit túl sok volt a jól érthető rendezői üzenetből, többször éreztem úgy, hogy itt a vége, jöhet a taps. A Fém talán legnagyobb erénye az élet igenlése. Teszi ezt úgy, hogy közben a színpadon megállás nélkül játszódnak a kiábrándító jelenetek.

Bicskei Zsuzsanna

Abzu-ját majdnem végig el tudtam fogadni. Egy olyan mondavilágba emelt át, melyről szinte semmit sem tudok, egy olyan mozdulatvilág eszközeivel, melyről szintén szinte semmit sem tudok. A végtelenül lassú butoh menetelés, az ismeretlen istenekhez szóló imák, a tenger és a föld, a víz és az ember (istenek) kapcsolata szépen lejött. Zavaró talán csak a táncost zavaró hosszú selyem volt, melyet néha nem igazán szép mozdulattal rúgott maga mögé. Persze később eljött a zavaró öltözet ideje is, mikor e ruhát lebontva magáról egy végtelen és egyre gyorsuló körforgásba kezdett. Ez volt az előadás legszebb része, ideális befejezés lett volna. (Már sokadszor éreztem úgy a fesztiválon, hogy ki kell játszani az időt, az előadás önmagával szembefordulva folytatódik tovább.) Kár volt, mert ekkor még úgy állhattam volna fel, hogy igazából nem sokat értettem, de szép volt, majd utánaolvasok. A záró képben Bicskei immár erdélyi zenére, talán összekötve a sumer mondavilágot a magyarral, valahogy behozva Vajdaságot is, akár

Tolnait

is, aktualizálja amit eddig láttunk. De ebben éppen a korábban említett hosszú ruha akadályozta, a tánclépésekből csak a test vergődését láttam, mindezt a nézőknek háttal játszotta és végtelenül hosszan. Így aztán nézhettem a háttérre vetített képeket, főleg távoli tájakat, egy könnycseppet az arcon. Hogy még konkrétabbak legyünk. „…a monarchiában fiuméban-velencében szolgáló / tömörkény-hősök sorsára jutottam / akik már vakon / pusztai tanyáikon hallucinálják az adriát…” *

Fészek Színház (Gárdony) - Cziczó Attila: FÉM - abszurd dráma szünet nélkül Bicskei Zsuzsanna (Románia): Abzu – Mélység s aki ott csak hal - Szöveg és tánc kompozíciójú szólóest

Petró János

* Tolnai Ottó: Nincs nyelve