Halászlékavalkád Baján

A bajai kulturális élet egyik ikonjává vált az immáron 15. alkalommal megrendezett halászléfőző fesztivál. A kezdetekben még versenyként meghirdetett eseményt már évek óta népünnepélyként is emlegetik, nem véletlenül: a bográcsok közt megtett körutam során az ország szinte minden pontjáról akadt ideutazó, aki a bajai hagyományokat öregbítve a város szívében készítette el az ebédet – legyen az halászlé, halpaprikás, vagy sült hal.

Sem a permetezés után újult erővel támadó szúnyoghadak, sem a száraz, majdnem 40 fokos hőség nem szegte a kedvét annak a több ezer érdeklődőnek, aki a hétvégén kilátogatott bajára, hogy egyen és szórakozzon egy jót. Igaz, a vérszívóktól nem kellett tartani, az utcákat ellepő füstfelhőt még az emberek is nehezen viselték. A meleg ellen pedig néhol napernyőkkel, kalapokkal, máshol pedig behűtött sörrel védekeztek.

Szívvel-lélekkel

Kovácsék bográcsát már a hatórás tűzgyújtáskor is méteres lángnyelvek nyaldosták. Kellett is sietni, elmondásuk alapján ugyanis a szigetközi módra elkészített halászlé főzési ideje a másfél órát is meghaladhatja. A Mosonmagyaróvárról érkező család egyébként már tizedik alkalommal teszi tiszteletét az eseményen, a közelben lakó rokonok meglátogatása mellett már rendszeresen főznek is. A jó halászlé titka szerintük a változatos halfajták összefőzése: legalább négy-ötféle hússal teszik fel, idén keszeg, kárász, ponty, harcsa és busa is került a bográcsba. Az alaplé főzése után a halhúst szitán passzírozzák keresztül a levesbe, a felvágott pontyszeleteket pedig a lével együtt fogyasztják. Egy kicsit a bajai recepthez is igazodtak a gyufatésztás tálalással, amitől még kiadósabb lett ez az amúgy is gazdagon főzött étel. Egy másik bogrács mellett szegediekkel is összefutottam, ők saját bevallásuk szerint „rabsic” halászlevet főztek, vagyis orvhalászat zsákmánya kerül az asztalra. Az alaplevet már előre elkészítették otthon, ebbe kerül majd a belepasszírozott halhús, ami egyébként friss tiszai halból kell, hogy legyen, és szigorúan tilos megmosni, minél véresebb, annál jobb. „Szívvel-lélekkel kell főzni”- mondta a szakács, aki szerint nem elég egy betanult receptet követni, akarni kell, hogy finom legyen.

Személyiséggel

Egy kicsit közelebbről, Vaskútról érkezett a Tomori család, akik már a legelső alkalom óta állandó hellyel rendelkeznek a halászléfőző fesztiválon. A recept szerint itt vegyes halászlé készült, bajai módon. A halhús itt is változatos, ponty, kárász, törpeharcsa és angolna – fejenként fél kiló halhús van kiporciózva, amit már előző nap besóztak. A szakácstól itt több tippet is kaptam a jó halászlé elkészítéséhez: az előző asztaltársasághoz hasonlóan ő is kiemeli a főzés tudományának spirituális jellegét, szerinte az igazi halat személyiséggel kell főzni, és a végeredményen sokat változtat az is, hogy milyen hangulatban készült. A jókedvről egy üveg villányi bor is gondoskodott, amivel egy kicsit a halat is megbolondították. A forrástól számított 30-40 perc elteltével körülbelül el is készül az étel, de ha a lé fölött tartjuk a kezünket, és összeszorítva azt érezzük, hogy ragad, már tálalhatjuk is. A szakács a régi vízimolnárok módján készíti a halat már közel húsz éve, az országos Sió-menti halfőző versenyen aranyérmet nyert ’96-ban, a harcsapörköltje pedig ezüstérmes lett. A sok halászlé mellett számos híres fellépő is megszínesítette a fesztivált, amit vasárnap este az Edda zenekar szabadtéri fellépése zárt le. Közös volt a jó hangulat, a közvetlen, barátságos légkör, melyben mindannyian tanulhattunk valamit a másiktól. Ilyen jellegű halfőző ünnepségben legközelebb szeptemberben lehet részünk, ahol a tiszai halászlé jellegzetes ízvilágát kóstolhatjuk meg Szegeden, hasonló szellemiségben.

Illés Attila