Kultúra

Nyári Kavalkád a szegedi városházán + PANORÁMA

Nyári Kavalkád a szegedi városházán + PANORÁMA

2010. június 28., hétfő
Nyári Kavalkád a szegedi városházán + PANORÁMA
Dumaszínház, egyszemélyes amerikai sikerdarab, operettest és több koncert is szerepel a kedd este induló Nyári Kavalkád programsorozatában, amelyet először rendeznek meg Szegeden, a városháza udvarán.Dömény Ágnes, a szervező IH Rendezvényközpont munkatársa az MTI-nek elmondta: azt tapasztalták, hogy a szegedi közönségnek több nyári kulturális programra is volna igénye, ezért rendezik meg keddtől vasárnapig a különböző korosztályoknak szórakozást kínáló új programsorozatot. Kedden este Kovács András Péter és Litkai Gergely Dumaszínházával indul a Nyári Kavalkád. Szerdán Kálloy-Molnár Péter tolmácsolásában, Caveman címmel láthatja a közönség Rob Becker amerikai színész-komikus világszerte nagy sikerrel játszott egyszemélyes darabját, amely a férfi-nő konfliktusokba ad humoros betekintést. Csütörtökön Szalóki Ági mutatja be Gingalló című gyermeklemezét, amelyen népdalfeldolgozások mellett József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és az erdélyi származású fiatal költőnő, Szabó T. Anna versei hangzanak fel. Pénteken ismét Dumaszínház-produkciót láthat a szegedi városháza színpadán a közönség: Janklovics Péter és Aranyosi Péter estjén szórakozhatnak a nézők. A hétvégén a muzsikáé lesz a főszerep: a szombati operettesten Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla és Jacoby Viktor szerzeményei csendülnek fel, vasárnap este pedig a Sheket zenekar lemezbemutató koncertje zárja a Nyári Kavalkádot. A zenéjében főként magyar népzenei és klezmer elemeket felhasználó együttes első albuma tavasszal jelent meg, s ezt hozzák el a szegedi közönségnek. A szegedi városházán idén nyáron ez a második nagyszabású kulturális eseménysorozat, hiszen az elmúlt hétvégén zárultak a Városházi Esték. A Nyári Kavalkádot pedig a Muzsikáló Udvar követi majd, amelynek koncertjeire augusztus 2-tól várják egy héten át a zenebarátokat.
Városháza udvar, Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.